Magazin
Nem jótékonykodunk eleget
Betűméret:             

Az angol Charities Aid Foundation (CAF) összeállította a Világ Adakozás Indexet (World Giving Index), mely aszerint állítja rangsorba az országokat, hogy azok polgárai mennyire adakozóak a saját jövedelmükkel.

A nyugati országokban és Amerikában nagy hagyománya van annak, hogy minden tehetős polgár - a középosztály is - felvállal valamilyen szívéhez közel álló ügyet, és azt különféle jótékonysági szervezeteknél támogatja évről-évre. Ezt a tendenciát még a válság sem változtatja meg.

A pénzadományokat és az önkéntesként szolgált időt is számba vették a lista elkészítésekor. Az amerikaiaknak például 65 százaléka adakozik, 43 százalékuk az idejét áldozza fel arra, hogy segítsen karitatív szervezeteknél, 73 százalék pedig vadidegeneket is megsegít az utcán.

A listán 135 ország szerepel, a sorrend pedig annak alapján alakult ki, hogy egy-egy ország lakosai százalékarányban mennyit fordítanak jótékony célokra, s mennyi önkéntes munkát végeznek évente.

A CAF legújabb jelentése szerint idén a világban 1,4 milliárd ember adott pénzt jótékony célokra, s egy milliárd órát töltöttek el önkéntes munkával. A világ legfejlettebb országait tömörítő G20-as csoportnak a tagállamai vannak a lista élén. Az is kiderült, hogy az 50 évnél idősebb emberek sokkal adakozóbbak, mint a fiatalok. Ami pedig talán a legmeglepőbb: a világ egyik legszegényebb országa, Mianmar, vagyis az egykori Burma lakosságának 91 százaléka adott pénzadományt jótékony célra.

Az adakozó országok listáján éppen ezért az első helyezést az Egyesült Államok és Mianmar osztja, őket követi Kanada, Írország és Új-Zéland.

Szerbia a 135 országot felosoroló lista alján kullog, a 124. helyen. Szlovénia a 34., Macedónia Magyarországgal együtt a 72., Bosznia-Hercegovina és Horvátország pedig a 103. illetve 130 helyen áll.

Az indexet a Gallup által begyűjtött információkra alapozták. (Blic, cafonline.org)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban