Magazin
Zenta: Megnyílt a XII. Mikulás-napi kiállítás
Betűméret:             

Nagy érdeklődés mellett nyílt meg ma délelőtt a zentai Művelődési Ház kiállítási termében a Zentai Gazdakör által életre hívott XII. Mikulás-napi kiállítás és a XIV. Nemzetközi Pálinkafesztivál.

A megnyitóünnepség kezdetén a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola tanulói különleges hangulatú betlehemes produkcióval lepték meg az egybegyűlteket, a kiállítók pedig ezúttal is a legkülönfélébb hagyományos termékekkel készültek a rendezvény látogatói számára. Sóti Ferenc, a Zentai Gazdakör elnöke hangsúlyozta, a Mikulás-napi kiállítás célja a kezdetektől fogva az volt, hogy a helyi termelők szélesebb körben is bemutathassák a termékeiket, majd hozzátette, úgy véli, ezen a téren az elmúlt évek során számottevő fejlődés volt tapasztalható, hiszen mindvégig arra próbálták ráirányítani a termelők figyelmét, hogy kíséreljék meg olyan módon kínálni a potenciális vásárlók számára a termékeiket, hogy azok megfeleljenek a piaci igényeknek, és ne csak minőség, hanem küllem tekintetében is fel tudják venni a versenyt a nagyvállalatok tömegcikkeivel, ami – ahogyan fogalmazott – mára már szemmel láthatóan megvalósult, hiszen a termelők a minőség mellett mind nagyobb figyelmet szentelnek a küllemnek, a csomagolásnak is.

A XIV. Nemzetközi Pálinkafesztiválra összesen 313 pálinkaminta érkezett be, ezeknek a legnagyobb része Szerbiából származik, de Magyarországról, Szlovákiából és Romániából is érkeztek pálinkák. Nagy Miklós, a Szent Miklós Pálinka Lovagrend vezetője elmondta, a fesztivál keretében nem a mértéktelen pálinkafogyasztást, hanem a minőségi pálinkának a minőséges fogyasztását kívánják előtérbe helyezni, és azt szeretnénk, hogy azok az emberek, akik pálinkákat készítenek, minél jobb minőségűeket készítsenek, és közben betartsák azokat a technológiai előírásokat is, amelyeket a nagy főzdék alkalmaznak. A zsűri idén 19 aranyérmet, 81 ezüstérmet és 140 bronzérmet osztott ki. A fesztivál abszolút győztese a Destilerija Zarić által főzött Kraljica név alatt forgalmazott, hordóban érlelt szilvapálinka lett, de külön díjazták a kategóriák legjobbjait, valamint a legjobb főzdéket is.

H. G.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban