Magazin
Népi kalendárium: Házasságjósló András
Betűméret:             

András napja a legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap.

"Aki böjtöl András napján,

Vőlegényt lát iccakáján."

A hónap utolsó napján, november 30-án Szent András napját ünnepeljük. András, Jézus tanítványainak egyike halász volt. Görögországban térített, Patraszban szenvedett vértanúhalált, amikor Néró császár helytartója elfogatta, és X alakú keresztre kötöztette, hogy lassú halállal haljon meg.

A legenda szerint, két napi szenvedés után november 30-án halt meg. Mivel a kereszt szárait átlósan ácsolták össze, nem úgy, mint Jézusét, ezért az ilyen alakú keresztet András-keresztként emlegetik. Ilyet láthatunk útjelzőként a vasúti átjárók előtt is.

A hónap régi magyar elnevezése Szent András hava, a meteorológia pedig őszutó néven tartja számon. November mivel már a téli időszak előhírnöke, az őszi hónapok közül a legködösebb és a legcsapadékosabb időjárásra számíthatunk. Az első hó is november vége felé szokott leesni. Ilyenkor takarítják be a szántóföldekről az utolsó terményeket is, és ezután a gazdálkodók már csak a ház körüli munkákkal foglalatoskodtak.

A nap már az adventnek, illetőleg az egyházi évnek a kezdete, amely beleesik a téli napfordulat időszakába, és így alkalmas mindenféle bűbájosságra, főleg az eladó lányok szerelmi praktikájára.

András időjósló nap is. Topolyán, de másutt is hagymakalendáriumot készítenek. „Egy jókora fej vöröshagymát négyfele vágtak, és ízekre szedtek. Kiválasztottak 12 egészséges lemezt, mindegyikbe egy csipetnyi sót szórtak. A lemezeket sorban egy tányérba tették, közben megjegyezték, melyik milyen hónapot jelöl. Feltették a kemence tetejére. Újév reggelén megnézték, hogy melyik hónap lemezén olvadt el a só, az esős lesz. Amelyikben nem volt víz, az száraz lesz" (Magyar néprajzi lexikon). Gyümölcsfaágat is tettek vízbe, felhelyezték a kemence vállára. Ott a kellemes melegben karácsonyig szépen kivirágzott. Ha először az ág alsó részén jelentek meg a virágok, akkor a tél eleje zord. Ha a közepe, akkor január végére erős tél várható, ha pedig az ág hegyén virágzott ki az ág, akkor a tél vége fele köszönt be majd a nehéz idő, fagy, jég, havazás.

Az északi részen élő palócok úgy tudják, hogyha András napkor hó vagy eső esik, akkor negyven napig abba sem hagyja. Másik hiedelem az, ha a libát megtartja a jég, akkor lucskos, sáros karácsonyra számíthatunk.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban