Magazin
Ítéletidő tombolt Pancsován
Betűméret:             

Hétfőn sok helyen alakult ki jégesővel kísért vihar, de úgy tűnik, a legnagyobb károkat Pancsován okozta az ítéletidő, ahol kisebb labdanagyságú jégdarabok zúdultak a városra, írja a B92.

A közösségi oldalakon több felvétel is megjelent, amelyeken a jégeső látszik, de megörökítették a Pancsova felett kialakuló víztölcsért is.

A jégeső nem kis károkat okozott, több autó is megrongálódott, a felvételeken betört szélvédők és behorpadt motorháztetők is látszanak.

Belgrádban szintén nagy mennyiségű eső zúdult a városra jégesővel kísérve, amelynek következtében az utcákon hatalmas pocsolyák alakultak ki, megnehezítve a közlekedést.

Szerbia nagy részén ma változóan felhős idő lesz napos időszakokkal, délután és este pedig néhol záporokra lehet számítani.

A Köztársasági Hidrometerológiai Intézet figyelmeztetése szerint este és az éjszaka folyamán mennydörgésre lehet számítani záporokkal, jégesővel és viharos szél is kialakulhat, főleg Bánát és Belgrád környékén.

Az előrejelzések szerint Szerbiában az elkövetkező hét napban főleg napos és meleg időre lehet számítani, azonban délutánonkén és esténként kialakulhatnak rövidebb záporok is.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban