Magazin
Muzslya: Megtartották a X. Líra Popfesztivált
Betűméret:             

A muzslyai Zenészek és Énekesek Egyesülete tizedik alkalommal szervezte meg a Líra Popfesztivált, amelyet két év kihagyás után rendeztek meg a Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében.
A megnyitón Sári Norbert, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a meghívott vendégek közül Vass Tibor, az MNT tagja méltatta a rendezvényt, bátorítatta a tehetséges énekeseket. A megnyitódalt a popfesztiválon az eddig többszörösen díjazott Tóth Diana énekelte.
A fesztiválra közismert magyar zeneszámokkal lehetett benevezni. Két kategóriában versenyeztek a tehetséges énekesek, a tinik közül fellépett Páger Szendi, aki a Jöjj még című dalt adta elő, Németh Arnold az Erdő közepében című zeneszámmal szerepelt, Szabó Laura a Vigyázz a madárra című slágerrel mutatkozott be, Mészáros Esemes pedig az Elfelejtett dalt énekelte. Az ifjúsági mezőnyben két vidéki fiatal énekes is szerepelt, Adáról jött a versenyre Raffai Éva, aki a Flipper című dalt adta elő, és Moholról érkezett Brnić Miroslav, aki a Nélküled című zeneszámmal mutatkozott be, őket követte még három muzslyai fellépő, Tasi Szabina az Angyal melletted című dallal, Muhi Dániel a Maradj velem című zeneszámot énekelte, Süveg Teodóra pedig A szívem visz tovább című dallal versenyzett.
Az idén a zsűri szerepét Konrád Emma karnagy, Rontó Márta zongoratanár és Kenderesi Zoltán zenetanár töltötte be, akik értékelése szerint nagyon színvonalas produkciókat élvezhetett a közönség. A tiniknél Mészáros Emesét díjazták, aki a közönség szavazatai alapján a közönségdíjat is megnyerte, az ifjúsági kategóriában két fiatalt díjazott a zsűri, Tasi Szabina és Brnić Miroslav vehette át a díjat.
Az est keretében még fellépett az Ausztráliából hazalátogatott Justin Zoltán is, aki az Angyaltűz című dallal kedveskedett a közönségnek.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban