Magazin
Téli oratórium a muzslyai Emmausz fiúkollégiumban
Betűméret:             

Hagyományosan megtartották a muzslyai plébánia szervezésében a téli oratóriumot, amelynek ezúttal is az Emmausz fiúkollégium adott otthon.

A fiatalokkal való foglalkozás több helyszínen zajlott, a kápolnában az elmélkedésre, az énekpróbákra került sor, az ebédlőben a különféle kézműves műhelymunkákat szervezték meg, míg a tornaterem a játékok helyszíne volt, ott lehetett focizni, táncolni, de a közös nagyjátékokat is ott bonyolították le.

Kalapis Sztoján atya elmondta, hogy az idei téli oratóriumban Boldog Laura Vicuña életét dolgozták fel, aki a veszélyben lévő családok, a fiatalok, valamint az ifjúsági világtalálkozók védőszentje. Az oratóriumba összegyűlt fiatalok a történetek által megismerkedhettek több olyan emberi erénnyel, amelyet maguk is alkalmazhatnak, mint például a segítőkészség, az alázatosság.

A mostani összejövetelre kevesebb gyerek érkezett, az animátorokkal együtt mintegy 40-45-en voltak. A feltételezések szerint részben a hideg miatt maradtak távol a részvevők, de mint Sztoján atya megjegyezte, az sem kizárt, hogy most a számítógép "győzedelmeskedett".

Azok a fiatalok, akik részt vettek az oratóriumon, elmondták, hogy ha otthon maradtak volna, talán délig ki sem bújtak volna az ágyból, valószínű a legtöbb időt a számítógép mellett töltötték volna, de mégis jó döntést hoztak, mert így aktívan töltötték a szünidő néhány napját, hiszen hétfőtől máig sokat barkácsoltak, táncoltak, fociztak, barátkoztak, nevettek, szórakoztak.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban