Magazin
Szalmával pörkölték a disznót Tiszaszentmiklóson
A hagyományos rendezvénybe a jövőben a falu szerb és szlovák lakosait is bevonják
Betűméret:             

A tűzoltóotthon udvarán három-négy böllér igyekezett azon, hogy a hagyományos módon nagy késsel leölt és szalmával megpörkölt disznó mielőbb a sátrakkal némileg védett feldolgozó asztalra kerüljön, ahol az üstházak egy kis meleget is szolgáltattak. A szabad ég alatt mínusz 13 fok volt. Viccelődtek is néhányan Törtei János főszervező számlájára, amikor a jószág leszúrására várakoztak, hogy jó lenne mielőbb elintézni, mert megfagy a disznó az utánfutón lévő kalodában!

Szerencsére ez nem következett be, de szegény párának így is, úgy is mindegy volt, hiszen percekkel később a böllérek kése alá került, akik nagy rutinnal végezték el a szalmás pörkölést és vágták fel az először forró, majd langyos vagy inkább hideg vízzel tisztára mosott disznót. Az összegyűjtött vér mellé elsőként azokat a részeit darabolták fel, amelyekből a reggeli készült. A hagyományoknak megfelelően az asztalra hagymás sült vér, frissen sült szalonna és máj került, amit a tiszaszentmiklósi háziasszonyok nagyon finomra készítettek el. A szalonnát, hogy ne füstölje tele a konyhát, a kinti hidegben, a böllérek sátra alatt felállított tárcsán Dunai Ilonka sütötte meg.

„Nagyon szeretem ezt csinálni, tudom is, minden hagyományos ételt el tudok készíteni, engem még szüleim és nagyszüleim megtanítottak erre. Otthon is szoktam ezt csinálni, hiszen a főzés az mindig az én dolgom, savanyúlevest, paprikást és szármát, tehát töltött káposztát kell általában készítenem, de rám vár a reggeli valamint a kolbász és a hurka sütése is. Odahaza tüzelős sparhelton, lábasban, fazékban főzök, a sütőben sütök, itt tárcsán kell, de a lényeg ugyanaz: finom legyen az étel! Otthon a családban elengedhetetlen a hájas kifli is, amit erre az eseményre is készítettünk.”

A főszervező, Törtei János, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) helyi elnöke maga is böllérkedett, de odafigyelt arra is, hogy minél több disznótori szokást, sőt a régi pörkölő szerszámokat is bemutassák a megjelenteknek.

„Mindenekelőtt a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) tartozunk köszönettel azért a támogatásért, amely nélkül nem tudtuk volna tető alá hozni ezt a disznótort, emellett támogatott bennünket Tiszaszentmiklós helyi közössége is. Sokan jöttek el segíteni, kellett is a segítő kéz nagyon, hiszen estefelére el kell készülnie a disznótoros paprikásnak, meg kell sülnie a kolbásznak és hurkának is. A vacsora ideje alatt várjuk a kántálókat. Az idősebb falubeliek ezt is megszervezték, úgyhogy a vendégeink ezt a régi hagyományt is láthatják majd, közben pedig egy zenés mulatságon igyekszünk majd jól érezni magunkat.”

A disznótornak külföldi vendégei is voltak. A Csókával illetve a tiszaszentmiklósi Piros Tulipán civil szervezettel szoros kapcsolatot ápoló dettai Reviczky Gyula, romániai hagyományápoló és környezetvédő egyesület tagjai ezúttal is szívesen jöttek Tiszaszentmiklósra, hiszen kapcsolatuk, barátságuk már nem új keletű.

„Tavaly a magyar kormány támogatásával létrejött a határ menti települések kapcsolata, amibe a magyarországi Bordány, azután Csóka és mi, dettaiak kapcsolódtunk be. Ezt a kapcsolatot igyekezünk fejleszteni a kölcsönös találkozások alkalmával. Detta Reviczky Gyula ismert magyar költőnknek és Bakálovich Emmának, a költő múzsájának a városa. Utóbbi dettai házára 2001-ben emléktáblát helyeztünk ki. Természetesen mi már 2016 előtt is ismertük egymást, most legutóbb ők voltak nálunk a betlehemes színházunkon, ahol a dettai és csókai betlehemes szokásokat adtuk elő, de eljárunk énekelni, táncolni is egymáshoz, most meg lám itt vagyunk ezen a nagyon élvezetes és szép disznótoron” - hallottuk Libus Endrétől.

A disznóvágáson összefutottunk Ments Andrással, a VaTeBet civil szervezet vezetőjével is, aki vendég ide, vendég oda, beállt fát hasogatni és narancsot szeletelni a forralt borhoz.

„Tiszaszentmiklóson is dolgozunk a helyi termék-rendszer létrehozásán, amibe igyekszünk bevonni a falubeli gazdákat is. A kolbászkészítés is egy kiváló helyi terméknek számíthat esetünkben, de jó alkalom ez arra is, hogy jó hangulatban közvetlen beszélgetést folytassunk a rendszer iránt érdeklődő tiszaszentmiklósiakkal. A faluban már 14 védjegyes termék van, főként méz- és kézműves termékek, készítőik pedig már nagyban készülnek arra, hogy a helyi termékre vonatkozó törvény elfogadása után teljes gőzzel nekilássanak termékeik értékesítéséhez. Egyébként kiválóan érzem itt magam, kicsit felelevenítettem a régi, gyerekkori emlékeimet is, a gasztronómiában meg egyébként is jártas vagyok, szeretek vele vergődni.”

A mínusz 10-12 fokos hideg ellenére a bölléreknek és az udvaron asszisztáló vendégeknek egy erre az alkalomra verbuvált zenekar húzta a nótát. A zenészek időnként meg-megálltak, hogy felmelegítsék elgémberedett ujjaikat, utána azonban úgy húzták, mintha nem fagyos, hanem szép, tavaszi napsütés ragyogott volna rájuk.

A VMSZ tiszaszentmiklósi helyi szervezetének tervei szerint ezt a hagyományőrző rendezvényt a jövőben kibővítik, amelyen majd disznótoros hagyományaikat a falu szerb, szlovák és magyar lakói együtt mutatják be.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban