Magazin
Zenta: Jótékonysági rendezvénnyel ünnepel a Lajka
Betűméret:             

Nagyszabású jótékonysági rendezvénnyel ünnepli fennállásának negyedik évfordulóját a zentai Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesülete, amely mindenkit szeretettel vár március 5-én, szombaton este a House of The Thissisippi Blues klubban.

A Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesülete négy évvel ezelőtt alakult, felismerve, hogy Zentán és környékén rendkívül sok kutyát és macskát csapnak ki, illetve tartanak nem megfelelő vagy kifejezetten borzalmasnak tekinthető körülmények között. A szervezet illetékesei a kezdetekkor azt szerették volna elérni, hogy tevékenységük ne csak a kisállatokra terjedjen ki, hanem a háztáji és a haszonállatokra, valamint a környezetünkben megtalálható állatokra, sőt, magára a környezetünkre is, ezért mindenekelőtt az állatok védelmét, a felelős állattartásra való nevelést, valamint a környezettudatos szemléletmód terjesztését tűzték zászlajukra. Az azóta eltelt időszakban számos rendezvényt hívtak életre, rendszeresen járják az oktatási intézményeket és egyéb módon is igyekeznek felhívni a lakosság figyelmét a felelős állattartás fontosságára, de emellett évente száznál is több gazdátlan állatot adnak örökbe, ami minden kétséget kizáróan óriási eredménynek számít.

A szombaton este megrendezésre kerülő jótékonysági rendezvény keretében a szervezet aktivistái már 18 órától várják a felajánlásokat, köztük elsősorban száraz- illetve konzerveledeleket, pórázokat, nyakörveket, illetve egyéb olyan tárgyakat is, amelyek segítségével az ideiglenes befogadóhelyeken lévő állatok helyzetén tudnak javítani, 21 órától pedig az Uprize együttes ad koncertet, amelynek teljes bevételét a Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesületének ajánlják fel.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban