Magazin
Használt ruha bérelhető Nišben
Betűméret:             

Számtalan használtruha-üzlet van Szerbiában, azonban Nišben a közelmúltban megnyílt egy olyan is, amelyben a megvásárlásuk helyett kibérelhetők az ilyen darabok.

500 dinárért lehet bérbe venni az ünneplőket, a zakókat és a cipőket, a szoknyák és az ingek 400 dinárért vihetők el pár napra, a táskák 300-ért, az ékszerek pedig mindössze 100 dinárért igénybe vehetők. Az öltönyök a legdrágábbak, ezek 1800 dinárért kölcsönözhetők.

Zorana Mitić, a bolt tulajdonosa azt mondja, az üzlet jól megy, sőt, még jobban is, mint várta.

„A vásárlóim között vannak egész fiatal lányok és idősebb nők is. A férfiak kevésbé döntenek a ruhakölcsönzés mellett” – részletezte a tulajdonos a Betának.

Elmondása szerint a nišiek főleg az ünnepélyes alkalmakra kölcsönöznek ruhát.

„Minden darabot legfeljebb három napra lehet kibérelni, vagyis a használat előtt egy nappal elvihető, a viselése utáni napon pedig vissza kell adni” – magyarázza Mitić, s hozzáteszi, még nem történt meg, hogy a vásárlók nem vitték vissza a ruhát, vagy sérült állapotban szolgáltatták vissza.

Megtörténik, hogy a ruha egy kicsit elszakad, amikor a nők nem fogadják meg azt a tanácsot, hogy ne próbáljanak meg a méretüknél kisebb ruhát vagy szoknyát felvenni, főzte hozzá az üzlet tulajdonosa.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban