Magazin
Muzslya: Négy májusfa áll a településen
Betűméret:             

Ma reggel hat órakor Muzslyán a Parton szólalt meg először a trombita hangja, amely ébresztette a környék lakóit, majd összesereglettek az emberek és felállították a májusfát. A mintegy hat méternyi oszlop feldíszítését még tegnap elvégezték, ugyanúgy a májusfa "koronáját" is ekkor ékesítették fel, amely teli lett tűzdelve sok-sok szalaggal, színes kendővel. A legtetejére került egy zászló, amelyet több mint 30 éve varrtak ki az asszonyok, és a szokás felelevenítő családjait jelképezi. Néhány borosüveg és egy kecskefej látható rajta, ugyanis egykor mindegyik családban volt kecske is, meg bort is készítettek. Manapság már üvegek, meg más tárgyak nem kerülnek a májusfára, nehogy valaki felmásszon értük, és leessen, inkább egy asztalkára kerülnek a sütemények, a jó pálinkák, borok, és a társalgás, beszélgetés közepette együtt elfogyasztják.

Régebben csak lányos házak elé állítottak a legények májusfát, ma már inkább hagyományőrzés céljából, úgymond közösségek májusfája áll több helyen.

A reggeli órákban a Muzslai Petőfi Sándor MME tagjai is serénykedtek, ők is már jó néhány éve megszervezik a májusfaállítást. Szép számban megjelent a tagság, de a véletlen járókelők, vagy éppen majálisra indulók is csatlakoztak a hagyományápolókhoz, hogy meghallgassák az ébresztőt Babinszki Enikő jóvoltából, aki - mint mondta - már néhány éve csak erre az alkalomra veszi elő hangszerét, az ébresztőhöz ezúttal még Németh Irén is csatlakozott, aki elhozta erre az alkalomra a kancsikáját is, hogy minél hangosabban ébresszék a környéken élőket.
Tegnap estefelé még két májusfa állítására is sor került, egyiket a nyugdíjasok egyesületeinek tagjai szervezték, a másikat pedig a barátfalviak állították.
A májusfák pünkösdig állnak, ugyanis aznap bontják le, legtöbb helyen igazi népünnepély keretében.

Kónya-Kovács Otília

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban