Magazin
Több mint 40 év után sem engedik szabadon a Manson-banda tagját
Betűméret:             

Jerry Brown kaliforniai kormányzó elutasította, hogy feltételesen szabadlábra kerülhessen a gyilkosság miatt több mint 40 éve börtönben ülő Bruce Davis, a Charles Manson-banda egyik tagja.

Az elmúlt évtizedekben ez már az ötödik alkalom, hogy Kalifornia kormányzója elutasította Bruce Davis feltételes szabadlábra helyezését.

A felülvizsgálati testület februárban elfogadott ajánlásában úgy fogalmazott, hogy a 74 éves Davis hajlott kora miatt már nem veszélyes a társadalomra, és ezt szerintük a rács mögött töltött évtizedekben tanúsított jó magaviselete is alátámasztja.

A kormányzó viszont nem így gondolja. Írásos indoklásában Brown elismerte azokat a tényeket - a bebörtönzött életvitelében elért eredményeket -, amelyek alapján a felülvizsgálati testület a szabadlábra helyezést javasolta. Ám, mint írta, azokat felülírják azok a bűncselekmények, amelyeket elkövetett, és amelyek miatt nem helyénvaló szabadon engedni őt. Ezek a bandatagok kitörölhetetlen nyomot hagytak a közvéleményben. Hihetetlenül kegyetlen és brutális bűncselekményeik olyan ritka körülményeket képeznek, amikor a bűncselekmény maga igazolhatja a szabadlábra helyezés megtagadását" - írta.

Hozzátette, hogy Davis továbbra is kisebbíti saját erőszakosságát és szerepét a Manson-bandában, ami azt mutatja, hogy "túl nagy kockázatot jelent még mai is a közre."
Davis életfogytiglani börtönbüntetését tölti Gary Hinman zenész és Donald "Shorty" Shea kaszkadőr 1969-es meggyilkolása miatt. Ő maga nem vett részt a Manson-banda leghíresebb bűncselekményében, Sharon Tate színésznő, Roman Polanski rendező felesége és hat másik ember brutális megölésében.

A férfi 30 éves volt, amikor 1972-ben életfogytig tartó büntetésre ítélték. A börtönben töltött évek alatt keresztény hitre tért, doktorátust szerzett vallásfilozófiából, és lelki segítséget nyújt fogolytársainak. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban