Magazin
Ada: Sétával hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre
Betűméret:             

Az Adai Rákellenes Egyesület és az Adai Egészségház idén is megszervezi hagyományos közös sétáját, amellyel a mellrák elleni küzdelem fontosságára kívánják felhívni a lakosság figyelmét. A sétára október 21-én, szombaton 9 órai kezdettel kerül sor.

A séta az adai piactér előtt felállított standtól indul, a résztvevők ott kapják meg a szimbolikus rózsaszín léggömböt, majd közösen járják be a tervezett útvonalat, közölték a szervezők, akik kiemelték, a rendezvény célja a mellrák elleni küzdelem támogatása, illetve az, hogy minél többek figyelmét felhívják a rendszeres szűrővizsgálat, valamint a megfelelő módon elvégzett önvizsgálat fontosságára.

Mint ismeretes, október a mellrák elleni küzdelem nemzetközi hónapja. Ennek apropóján országunkban is évről évre különféle akciók és rendezvények révén igyekeznek felhívni a figyelmet a problémára. A kampány fő célja az, hogy minél szélesebb körben tájékoztassa a nőket a betegségről, amely az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján 1.670.000 nőt érint évente, és világszerte megközelítőleg 522.000 nő halálát okozza. Szerbiában egyes adatok szerint évente mintegy 4600 új beteget regisztrálnak, akik közül a statisztikák szerint mintegy 1600-an esnek áldozatául a betegségnek.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. Az új tarifarendszer...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 23:00 ]
Szerbiában is nemrég lépett életbe az új jogszabály, miszerint súlyos, megismételt közlekedési szabálysértés esetén a vezetőtől elkobozhatják a járművet. Hát nem ez történt egy 36 éves szerb férfival Ausztriában! Történetesen ott is nemrég vezették be a büntetésnek ezt a fajtáját. A Kronen Zeitung híre alapján...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:17 ]
Ron DeSantis floridai kormányzó hétfőn aláírta azt a törvényt, mely szerint a 14 év alattiak egyáltalán nem használhatják a közösségi médiát, a 14 és 15 éveseknek pedig szülői hozzájáruláshoz kötik a használatát – írja a Reuters tudósítására hivatkozva a porfolio.hu. A törvény értelmében a 14 év alattiak...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban