




Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor a rendszerváltás közmegegyezésével szembefordulva a köztársasági helyett mára olyan "ellen-Magyarországot" épített fel, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt miniszterelnök évértékelő beszédében kedden Budapesten azt mondta: bő húsz éve a politikai közösség osztozott a társadalom szabadságvágyában, abban, hogy nyugatos, polgári Magyarországot, demokratikus parlamentarizmust akar. De - folytatta - a rendszerváltás tartópillérei összedőltek, és mára egy olyan "ellen-Magyarország" épült fel, amely bezárkózik, szabadság helyett rendet akar, fél a versenytől, Brüsszel helyett keleti autokratikus-despotikus rendszerekre tekintget, a szegénységet pedig nem átoknak, hanem bűnnek gondolja.
Orbán Viktor rendszerváltást akart és ez mára megtörtént - jelentette ki, hozzátéve, hogy a köztársaságpártiak politikai és társadalmi kisebbségben vannak. Ezért véleménye szerint a demokratikus ellenzék feladata nem egyszerűen a kormányváltás, hanem a többség meggyőzése.
"A republikánus közösségnek nem lehet más célja, mint visszaállítani a '89-es alkotmányosságra épülő viszonyokat" - jelentette ki. (MTI)
A magyar kormány az egyre nagyobb növekedési kockázatok ellenére elkötelezett az államháztartási konszolidációs tervek végrehajtásának folytatása mellett - erre a... >>
A kormány nagyon határozott álláspontja, hogy semmiféle központi ingatlanadót nem kíván kivetni, ilyet nem tervez - mondta Giró-Szász András a csütörtöki kormányszóvivői... >>
- Erősebb élelmiszerlánc-felügyeletet igényelnek a magyar fogyasztók; ez volt az egyik fontos következtetése annak az ez év elején végzett kutatásnak, amelyet a... >>