KultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataVideó/TVImpresszumMarketing
2012. február 22. [14:54]

A kormány szerint jogilag vitatható az Európai Bizottság javaslata

A kormány szerint az Európai Bizottság zárolási javaslata megalapozatlan, méltánytalan, jogi szempontból vitatható és ellentétes az alapszerződések szellemével, "hiszen egy jövőben feltételezett esemény miatt akar megállapítani szankciót".
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője és Giró-Szász András kormányszóvivő így reagált az MTI-hez eljuttatott közös közleményében arra, hogy az Európai Bizottság azt javasolja: jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.
A magyar kormány álláspontja szerint azonban - mint az a két szóvivő szerdai közleményében olvasható - a tények azt bizonyítják, hogy a kabinet gazdaságpolitikája jó irányba viszi Magyarországot, hiszen "a tavalyi évi gazdasági növekedésünk meghaladta mind az egész Európai Unió, mind az euróövezet növekedési ütemét, miközben folyamatosan csökkentjük a múlt örökségeként itt maradt államadósságot".
Szijjártó Péter és Giró-Szász András azt írta: a kormány megalapozatlannak és méltánytalannak tartja a Magyarországnak szánt kohéziós kötelezettségvállalások 2013-tól történő részleges felfüggesztésére tett európai bizottsági javaslatot. Álláspontjuk szerint érthetetlen, hogy a bizottság "miért hagyta figyelmen kívül a tényeket", így azt, hogy Magyarország költségvetési hiánya - az Európai Unióhoz való csatlakozása óta először - 3 százalék alatt volt 2011-ben, és 3 százalék alatt lesz az idén is, amellyel az ország a nyolcadik legalacsonyabb hiányt tudhatja magáénak az unióban.
Hozzáteszik, hogy mivel az Európai Bizottság a 2013-as költségvetési hiányt 3,25 százalékra becsülte, a kormány újabb intézkedéseket hozott, amelyek 0,4 százalékkal csökkentik a jövő évre várt deficitet, így az szintén 3 százalék alatt marad. Ezen döntésekről Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét, José Manuel Barrosót - jegyzik meg, úgy összegezve, hogy a kormány minden, a vonatkozó EU-s elvárások és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges döntést meghozott, s természetesen továbbra is kész a folyamatos konzultációra az Európai Unió intézményeivel. (MTI)




Hozzászólások (Beta*)

1500 / 1500


CAPTCHA Image

* teszt / fejlesztési fázisban

2012. május 17. [14:54]

A magyar kormány az egyre nagyobb növekedési kockázatok ellenére elkötelezett az államháztartási konszolidációs tervek végrehajtásának folytatása mellett - erre a... >>

2012. május 17. [14:01]

A kormány nagyon határozott álláspontja, hogy semmiféle központi ingatlanadót nem kíván kivetni, ilyet nem tervez - mondta Giró-Szász András a csütörtöki kormányszóvivői... >>

2012. május 17. [14:00]

- Erősebb élelmiszerlánc-felügyeletet igényelnek a magyar fogyasztók; ez volt az egyik fontos következtetése annak az ez év elején végzett kutatásnak, amelyet a... >>



Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Háló Vajdasági Fejlesztési Alap bannerje
Heti kérdés
Ön szerint volt-e szavazatlopás a választásokon?
Igen
Nem
Passz

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Telefonálásra kijelölt terület

Tábla a templomajtón:
"Kedves testvérünk! Isten téged is hív, de nem a mobilodon, úgyhogy kapcsold ki."

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása