Magyarország
A többség szerint távoznia kell a plágiumbotrányba kevert Gyurcsánynak
Betűméret:             
A többség szerint távoznia kell a plágiumbotrányba kevert volt kormányfőnek - derül ki Magyar Nemzet készíttette felmérésből.
A Nézőpont Intézet felmérésében a megkérdezettek 92 százaléka hallott arról, hogy Gyurcsány Ferenc pécsi szakdolgozatával plágiumbotrányba keveredett, és 62 százalékuk szerint emiatt a végleg távoznia kell a közéletből - írja a Magyar Nemzet a megbízásából készült közvélemény-kutatásra hivatkozva.
A május 7-10. között, ezer fős mintán készült felmérésben az összes válaszadó 66 százaléka vélte úgy, hogy Gyurcsány Ferenc morális hibát követett el a dolgozatírás során. Csak a szocialista szimpatizánsok óvják a politikust, 74 százalékuk szerint nem kell távoznia a közéletből, a Fidesz, a Jobbik és a LMP támogatóinak 74, 68, illetve 54 százaléka szerint viszont igen.
A Gyurcsány Ferenc eltűnt diplomamunkájával kapcsolatos egyetemi vizsgálatok egyébként lezárultak, azokról a Pécsi Tudományegyetem kedden ad tájékoztatást. (MTI)
A héten korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomagot nyújt be Görög Márta igazságügyi miniszter az Országgyűlésnek, hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós támogatásokhoz - közölték hétfőn a kormány Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint a tervezett előterjesztés többek között az igazságszolgáltatás...
2026. JÚNIUS 8.
[ 10:49 ]
Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel. A közleményben azt írták, a 2023-ban elfogadott, a nemek közötti bérszakadék felszámolására irányuló irányelv célja az, hogy a tagállamok a bérezés...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:11 ]
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán. A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó