Magyarország
Plágiumgyanú: Nem tudnak érdemi határozatot hozni Gyurcsány szakdolgozatáról
Betűméret:             
A Gyurcsány Ferenc diplomamunkájával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló pécsi egyetemi bizottság oldalszám szerinti egyezést talált a volt miniszterelnök szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának szövegében, de addig nem tud érdemi határozatot hozni, amíg nem áll rendelkezésre a politikus dolgozata.
Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora kedden Pécsen, a plágiumgyanút és a szakdolgozat eltűnését vizsgáló bizottságok munkájának eredményéről tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Gyurcsány Ferencnek A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel írt szakdolgozatának 1984. május 9-én készített egyoldalas bírálatában szereplő szöveg- és szövegrészlet-kritikák oldalszámra vonatkozó utalásai mutatnak oldalszám szerinti egyezést Rozs Szabolcs négy évvel korábbi, azonos című dolgozatával.
"A bírálati szöveg és a Rozs Szabolcs-szakdolgozat szövegének egybevetése azonban nem alkalmas eljárás arra, hogy a bizottság jogi természetű megállapításokat tegyen Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával kapcsolatban" - hangsúlyozta a rektor. (MTI)
A héten korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomagot nyújt be Görög Márta igazságügyi miniszter az Országgyűlésnek, hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós támogatásokhoz - közölték hétfőn a kormány Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint a tervezett előterjesztés többek között az igazságszolgáltatás...
2026. JÚNIUS 8.
[ 10:49 ]
Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel. A közleményben azt írták, a 2023-ban elfogadott, a nemek közötti bérszakadék felszámolására irányuló irányelv célja az, hogy a tagállamok a bérezés...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:11 ]
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán. A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó