Magyarország
Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile józsefvárosi emléktábláját
Betűméret:             
Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját, a rendőrség rongálás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel.
Mucsi Nóra elmondta, hogy a VIII. kerületi, Kőfaragó utcai épület falán elhelyezett márványtáblát rongálták meg, a rendőrségi helyszínelés még tart.
Tormay Cécile (1875-1937) 1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként Corvin-koszorút kapott, 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába egyhangúlag választották a Marie Curie halálával megüresedett helyre. 1937-ben Nobel-díjra jelölték. Könyveit több nyelvre lefordították. Műveit 1945 után indexre tették, csak a kilencvenes években ismerhette meg ismét az olvasóközönség. (MTI)
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán. A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is – írta Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését. Kármán András emlékeztetett: három egymást követő pénteken...
2026. JÚNIUS 6.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó