GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. június 26. [11:48]

Munkáspárt kontra EMI

A Munkáspárt Csongrád megyei szervezete tiltakozik az Egyesült Magyar Ifjúsági tábor szegedi megtartása ellen. A tábort nem fasiszta, hanem szélsőséges nacionalista, nem pedig hazafias tábornak tartják, ami annak programjából is kiderül. Fogarasi Zsuzsanna, a Munkáspárt megyei elnöke sajtótájékoztatón hangsúlyozta, itt nem az anyaország és a határon túli magyarok közös kulturális rendezvényéről van szó. Illyés Gyula gondolatait idézte: „Patrióta, aki jogot véd, nacionalista, aki jogot sért.”A nacionalizmus mindig a nemzeti öntudat hiánya. A hazafias érzések nem keverendők össze semmiféle szélsőséges megnyilvánulással, hangsúlyozta az elnök asszony. A Munkáspártot elsősorban az általuk szélsőségesnek ítélt témaválasztás zavarja, és egyes zenekarok fellépése. Ők ezeket nemzetin túlinak ítélik meg. Kérdésünkre, hogy akkor a Munkáspárt tulajdonképpen egyetért a szerbiai szélsőjobb (Obraz) és szélsőbaloldal (AFANS) egyesületek nézetével, akik eddig is a tábor betiltását kezdeményezték, Fogarasi tagadta, hogy bármi közük is lenne ezekhez a radikális csoportokhoz. A párt nem ért egyet sem a szerb, sem a szlovák, sem a román nacionalistákkal. Szerintük egy kalap alá tartoznak a szélsőséges szerb nacionalista szervezetek a magyarországival, amelyik a tábort szervezi, ilyképpen semmi különbség nincs közöttük. Egy magát tisztességes patrióta érzelmű embernek valló magyar, szerb vagy bármilyen más nemzetiségű polgár szélsőséges nézetekkel nem érthet egyet, véli a párt megyei elnöke. Fogarasi szerint ma nem feltétlenül arról kellene beszélnünk, hogy jobboldal vagy baloldal, az igazi kérdés inkább az, hogy imperialista ellenes, kapitalista ellenes vagy a tőke pártján áll, illetve szélsőséges vagy nem szélsőséges.
tuti
*
Az Egyesült Magyar Ifjúság nevében Strahl Zoltán a következő levélben reagált a fentiekre:
Az Egyesült Magyar Ifjúság a politikai fogyatékosság iránti szelíd elnézéssel vette tudomásul, hogy a Munkáspárt Csongrád megyei vezetősége a lenini úton haladva belebotlott az EMI-táborba. Van annak ugyanis diszkrét bája, amikor Kádár és Komócsin ifjú örökösei kezdenek bősz szélsőségesezésbe. Alig hetven éve Tito partizánjai fasisztáztak le és mészároltak le mintegy negyvenezer délvidéki magyart, megnyugtató a tudat, hogy ma már csak előbbire futja a szegedi elvtársaktól. Mégis, amennyiben az ifjú kommunistáknál a Vörös Segélyben összegyűlik néhány belépőjegyre való, várjuk őket az EMI-tábor előadásain. Elvégre Lenin elvtárs is megmondta: tanulni, tanulni, tanulni!



viera
2012. 06. 27. [11:26:03]

Frappáns reagálás Strahl Zoltán részéről!

Nagyon nyerő, erre lehet tapsolni, fütyülni,.... jól megmondta. Nagy lehet az öröm köreiben.
Csak ha politikai fogyatékosságról beszél, nézzen szét saját házatáján is. Mindenek előtt, legyen figyelmes, és ne beszéljen mellé.

Így a Zsuzsa: - A TÁBORT NEM FASISZTA, hanem SZÉLSŐSÉGES NACIONALISTA, nem pedig hazafias tábornak tartják, ami annak programjából is kiderül.

Erre Zoltán: - Alig hetven éve Tito partizánjai FASIZTÁZTAK LE és mészároltak le mintegy negyvenezer délvidéki magyart, MEGNYUGTATÓ a tudat, hogy ma MÁR CSAK ELŐBBIRE FUTJA a szegedi elvtársaktól.

Nem fasisztáztak az "elvtársak", hanem szélsőséges nacionalistáztak, és úgy gondolják, ez NEM HAZAFIAS tábor.

A nagy többség ezzel egyet is ért, pedig eléggé elutasító a társadalom az "elvtársakkal" szemben is.

Nem tiltakozom az ellen, hogy Szegeden kerül megrendezésre a tábor. Tiszteletben tartom a demokráciát, nem vonom kétségbe jogukat az ilyen rendezvényre, Illyés Gyula gondolatait idézni ebben az esetben tényleg politikai fogyatékosság.
A szegedi megrendezés kevesebb port ver fel Szerbiában, és ez csak jó!
Megérte betiltani.

viera
2012. 06. 27. [08:18:47]

Megéri a pénzét mind a kettő, jól ellennénk nélkülük is.

csuzma
2012. 06. 26. [17:02:30]

Értem, akkor ez imperialista, kapitalista, tőkepárti, szélsőséges...

angyalbandi
2012. 06. 26. [13:08:09]

Hány tagja is van Szegeden ennek a M-pártnak, hogy ennyire érdemes a véleményüket idézni? Kinek fizessem a sört, ha több mint öt?

2013. május 23. [13:01]

Az új alaptörvény és módosításai körüli aggodalmakról, és a romákat megfélemlítő szélsőjobboldali csoportokról is beszámolt Magyarországra vonatkozóan az Amnesty... >>

2013. május 23. [11:42]

Nagyobb mértékben csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így az év első három hónapjában tovább mérséklődött a népesség fogyásának üteme a KSH előzetes adatai... >>

2013. május 23. [11:24]

Az alkotmányos viták korszakán túl vagyunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Alkotmánybíróság (Ab) épületében, miután megbeszélést folytatott... >>



1 euró 111.00 dinár
1 dollár 86.37 dinár
100 forint 38.20 dinár
100 dinár 261.71 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Építőhelyen

Dezső üvöltve rohangál az építkezésen.
- Mi történt? - kérdeze tőle a mester.
- Egy tégla ráesett a lábamra.
- Ezért kell így üvöltened? A Ferire, szegényre tegnap rádőlt az egész fal, és még csak meg se mukkant.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása