Tömegbaleset Röszkénél: Őrizetbe vette a rendőrség a kamionsofőrt
Betűméret:
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 32 éves férfit, aki veszélyes anyagot szállító kamionjával az M5-ös autópályán a röszkei határátkelőhelynél várakozó kocsisorba rohant szombat hajnalban; a balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.Jászai Linda elmondta, a járművével Németországból Törökországba gyúlékony anyagokat, illetve ciánvegyületeket szállító kamionos ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indul büntetőeljárás, kihallgatása jelenleg is tart.
A tömegbaleset néhány perccel öt óra előtt történt. A röszkei átkelő kilépő oldalán a Belgiumból, Ausztriából és Németországból szabadságukra hazatérő török származású vendégmunkások miatt mintegy kétkilométeres kocsisor torlódott fel, a kamion ebbe a sorba rohant bele hátulról.
A balesetben egy, a leghátsó autóban utazó 44 esztendős férfi életét vesztette, ketten, egy kislány és egy felnőtt életveszélyes állapotban vannak, öten súlyos, heten könnyű sérüléseket szenvedtek.
A sérülteket a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai, illetve gyermekklinikájára szállították. A sértetlen utasokat, mintegy harminc embert, zömében tíz évnél fiatalabb gyereket az önkormányzat segítségével a katasztrófavédelem a röszkei művelődési házban helyezte el, és ellátásukról is gondoskodott.
Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte, a balesetben érintett, Nyugat-Európában dolgozó török vendégmunkások és gyermekeik közül azok, akik nem igényeltek orvosi ellátást, délután két mikrobusszal, illetve a Bécsből értük jött rokonok segítségével folytathatták útjukat Törökországba. (MTI)
A héten korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomagot nyújt be Görög Márta igazságügyi miniszter az Országgyűlésnek, hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós támogatásokhoz - közölték hétfőn a kormány Facebook-oldalán.
A bejegyzés szerint a tervezett előterjesztés többek között az igazságszolgáltatás...
2026. JÚNIUS 8.
[ 10:49 ]
Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
A közleményben azt írták, a 2023-ban elfogadott, a nemek közötti bérszakadék felszámolására irányuló irányelv célja az, hogy a tagállamok a bérezés...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:11 ]
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




