





Tíz hónapig tartott az eddigi bizonyítékok beszerzése Csatáry László ellen - mondta a 180 percben a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Bagoly Bettina közölte: a nyomozás folytatódik, további bizonyítékok beszerzése a cél. A 97 éves férfi az eddigi adatok szerint az egyik kassai gyűjtőtáborban rendszeresen bántalmazta az internáltakat, és részt vett több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásának megszervezésében is.
Csatáryt háborús bűntett gyanújával vették őrizetbe és helyezték házi őrizetbe szerdán. A Magyar Hírlap csütörtökön arról írt, a 97 éves férfi nem lepődött meg, jegyzetekkel készült a hatóságok érkezésére. A lapnak elmondta: jegyzeteit csatolták is a vallomásához. Az újság úgy tudja, Csatáry 1997-ben, a Horn-kormány idején csak azután tért haza, hogy megbizonyosodott róla, sem a magyar, sem a szlovák hatóságok nem vádolják semmivel.
Csatáryt Lászlót háborús bűntett gyanújával szerdán vették őrizetbe, hallgatták ki, majd helyezték házi őrizetbe. Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész korábban azt közölte, hogy a 97 éves férfi tagadta bűnösségét, és kijelentette, hogy parancsra cselekedett, kötelességét teljesítette. A főügyész szerint a nyomozás eredményességét veszélyeztette a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője azzal, hogy az elmúlt hónapokban többször a sajtóhoz fordult. A központ és az izraeli kormány is üdvözölte a feltételezett náci háborús bűnös őrizetbe vételét.
(MR/180 perc)
Joachim Gauck német államfő magánbeszélgetésen fogadta berlini hivatalában Konrád Györgyöt pénteken a Kossuth-díjas magyar író, szociológus 80. születésnapja... >>
A magyar kormány arra törekszik, hogy támogassa a diaszpóra szervezeteit és az ott működő egyházakat abban a munkában, amelyet a magyar identitás és a magyarsághoz... >>
A kelet-közép-európai országok szoros együttműködésére van szükség, Nyugat-Európa alábecsüli az ebben a térségben rejlő lehetőségeket - mondta Navracsics Tibor... >>
,, A főügyész szerint a nyomozás eredményességét veszélyeztette a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának vezetője azzal, hogy az elmúlt hónapokban többször a sajtóhoz fordult,,