GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. július 23. [15:49]

Orbán Viktor: A munkanélküliek is dolgozni akarnak

Orbán Viktor: A munkanélküliek is dolgozni akarnak

Bizottságot hoz létre a kabinet és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), hogy negyedévente értékeljék a romáknak szóló programok megvalósulását - közölte Orbán Viktor, miután a múlt héten kezdődött konzultációsorozata folytatásaként hétfő délelőtt Budapesten tárgyalt az ORÖ vezetőivel.
A miniszterelnök szerint kiderült, Magyarországon a munkanélküliek is dolgozni akarnak, az elmúlt időszakban bebizonyosodott ugyanis, hogy nem igazak azok az állítások, amelyek szerint a magyarok segélyből akarnak megélni és ki akarják játszani a közmunkarendszer szabályait.
Ahhoz, hogy Magyarországon 5-5,5 millió dolgozó, adófizető állampolgár legyen, a romáknak is dolgozniuk kell - jelentette ki a kormányfő a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, hogy bűnözésből nem lehet megélni, ahogyan segélyből sem, vagy csak sokkal rosszabbul, mint munkából.
"Egy ország - különösen egy európai válság idején - nem engedheti meg magának azt, hogy munkaképes emberek segélyből éljenek meg. Ezért nem is fognak jövedelempótló segélyt kapni hosszabb távon a magyarok" - fejtette ki.
A kérdés csak az - folytatta -, hogy a kabinet meg tudja-e szervezni a munkalehetőségeket. "Ebben még van adósságunk, sokat haladtunk előre, nagyon nagy utat tettünk meg az 'inkább maradj otthon, érd be egy kis segéllyel, ne gyere a nyakunkra munkaért' szocialista típusú társadalompolitikától a mai állapotig" - részletezte.
A tárgyaláson a közeljövő lehetséges foglalkoztatási formái között - amelyek már nem egészen közmunkák, de még nem is teljesen piaci állások - szóba kerültek például a foglalkoztatási, illetve a szociális szövetkezetek.
Megjegyezte azt is, a romák még mindig úgy érzik - jórészt jogosan -, hogy sok olyan döntés születik róluk, amelyek meghozatalában nincs jelen kellő súllyal az ORÖ, és a kabinetnek is "elég komoly fejfájás", hogyan teremtse meg az alkotmányos rendszerét a roma önkormányzat bevonásának a döntésekbe.
Ezzel összefüggésben Orbán Viktor bejelentette: létrehoznak egy három-négy tagú "kormánybizottságszerű" testületet, amelynek az ORÖ elnöke és ő maga is tagja lesz, továbbá egy-két miniszter, államtitkár. Ennek az operatív bizottságnak az lesz a feladata, hogy negyedévente értékelje, előrehaladt-e, és ha igen, milyen tempóban a romákkal kapcsolatos vállalások megvalósítása.
Zárásul kiemelte, hogy európai szinten is elismerésre, követésre méltónak tartják a romaintegrációról szóló kormányzati politikát.

Farkas Flórián: A kormány számíthat ránk

A sajtótájékoztatón Farkas Flórián, az ORÖ elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben többet értek el a romaintegráció területén, mint az előző kormányzatok nyolc éve alatt. Példaként említette a megalkotott európai romastratégiát, a segélyből élés világának felszámolását, továbbá azt, hogy tízezreket vontak be a munka világába a közmunkaprogramok keretében, és több mint száz tehetséges roma fiatal került be a roma szakkollégiumokba.
Emellett ezer roma asszonyt képeznek ki szociális munkásnak, és elindították az országos közfoglalkoztatási programjukat is - sorolta, reménykeltőnek nevezve az elmúlt egy évet.
Orbán Viktor és kormánya "számíthatott ránk 2010-ben is, számíthat most is, és számíthat 2014-ben is" - zárta szavait Farkas Flórián.
A hétfői megbeszélésen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Varga József fideszes országgyűlési képviselő is. (MTI)



2013. május 20. [16:51]

A német külügyminiszter bírálta Orbán Viktor miniszterelnök Németországra tett kijelentését hétfőn Belgrádban. A magyar kormányfő pénteki rádióinterjújában a német... >>

2013. május 19. [13:58]

Pünkösdkor Isten legfőbb üzenete az, hogy meg kell változni, hogy "új menetrend szerint és új menetirányba" kell elindulnunk a tétovasággal, a bezárkózással, a... >>

2013. május 19. [13:57]

Pünkösd nem a tömegek ünnepe, hanem a legszemélyesebb ünnep, így találkozik Isten az emberrel - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke... >>



1 euró 110.62 dinár
1 dollár 86.12 dinár
100 forint 37.98 dinár
100 dinár 263.23 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Egy vicc a túlvilágról:

Kopogtatnak a menyország kapuján. Szent Péter kikiált:
- Na mi az?
- Nem mi az, hanem ki az, fiacskám!
- Atyaúristen! Megint egy tanárnő

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása