





A kormányszóvivő szerint ezt példázza, hogy kedden Franciaország vezetett be a magyarországinál kétszer nagyobb tranzakciós illetéket, majd szerdán Szlovákia vetett ki szektorális különadókat.
Mára más országok is kezdik felismerni, hogy a 2008 előtti közgazdasági dogmák használhatatlanok a válságkezelésre, a korábbi szabályzórendszerek nem tudnak felszínen tartani országokat, ezért új megoldásokra van szükség - mondta a kormányszóvivő, aki a TV2 Mokka és az ATV Reggeli Start című műsorában is megszólalt.
"Mindig érdekes, amikor egy bankár a demokráciáról beszél" - válaszolta Giró-Szász András az ATV-ben arra a felvetésre, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank irányító közgazdásza azt nyilatkozta a Világgazdaságnak: az unortodoxia elsősorban a demokrácia kikezdését jelenti.
IMF/EU-tárgyalások
Az IMF/EU-tárgyalások alakulásáról szólva Giró-Szász András a Mokkában megismételte: a Valutaalap a bankszektoron lévő terheket csökkentené, míg a társadalmon lévő terheket növelni szeretné. Mint mondta, nem gondolják úgy, hogy a pénzintézetek a tranzakciós illeték miatt fogják majd vissza hitelezésüket, hiszen a 2008-2009-ben extraprofitot elkönyvelő magyarországi bankok sem növelték hitelkihelyezésüket, a nyereséget ugyanis inkább elutalták külföldi anyabankjaikhoz.
A kormányszóvivő ugyanakkor közölte, hogy "amennyiben az érvek meggyőzőek", akkor lehet módosítani az MNB megadóztatásán, ám megjegyezte azt is, az ebből származó bevétel abból a munkahelyvédelmi akciótervből hiányozna, amely másfél millió ember életén könnyítene. "Várjuk meg a végét, hogy veszteségként jelenik-e meg a jegybanknál a tranzakciós adó" - fogalmazott a szóvivő.
Nyugdíjrendszer
Giró-Szász András mindkét műsorban szólt a nyugdíjrendszerről is, védelmébe véve a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások állami kasszába terelését. A szóvivő szerint ebben az esetben nem lehet magántulajdonról beszélni, hiszen a korábbi pénztártagok nem rendelkezhettek szabadon befizetéseikről, amelyek visszavezényléséről ugyanúgy az Országgyűlés döntött, ahogy 1997-ben a magánkasszákba terelésről.
Kiemelte: a magán-nyugdíjpénztári rendszer évi 400 millió forintos lyukat ütött az államháztartáson, így a kormány most egy fenntartható nyugdíjrendszert hozott létre, amivel valamennyi öregségi nyugdíjas járandósága biztonságban van. Megjegyezte emellett, hogy az állam "értéküket vesztetett nyugdíjelemeket" vett át a magánnyugdíjpénztáraktól, vagyis nem igaz, hogy azóta vesztettek ebből a vagyonból.
Kormánybiztosok
A kormánybiztosok napokban történt leváltásaira reagálva Giró-Szász András arra emlékeztetett, hogy voltak olyanok is, akik azért távoztak, mert lejárt határozott időre szóló megbízatásuk. Példaként említette Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi biztost, aki eleve április 30-ig töltötte be ezt a tisztségét. Az ATV műsorvezetőjének kérdésére válaszolva Giró-Szász András azt mondta, nem tud arról, hogy a jövőben minden első osztályú labdarúgó csapat kétmilliárd forintot kapna stadionfelújításra. (MTI)
A német külügyminiszter bírálta Orbán Viktor miniszterelnök Németországra tett kijelentését hétfőn Belgrádban. A magyar kormányfő pénteki rádióinterjújában a német... >>
Pünkösdkor Isten legfőbb üzenete az, hogy meg kell változni, hogy "új menetrend szerint és új menetirányba" kell elindulnunk a tétovasággal, a bezárkózással, a... >>
Pünkösd nem a tömegek ünnepe, hanem a legszemélyesebb ünnep, így találkozik Isten az emberrel - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke... >>