GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. augusztus 7. [11:14]

Tovább csökkenhet az államadósság

Egyre jelentősebb szerepet játszik a lakosság az államadósság finanszírozásában

Az idén, főként a forint erősödése miatt, tovább csökkenhet a magyar adósságráta. Bár már a teljes állampapír-állomány negyven százaléka külföldi tulajdonosok kezében van, ez nem okoz problémát -nyilatkozta a Magyar Hírlapnak az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese.
Borbély László András a lap keddi számában közölt interjúban elmondta: a 2010. végi 81,5 százalékos szintről már 2011-ben 80,6 százalékra mérséklődött az államadósság GDP-hez mért aránya, mivel az adósság növekedési üteme kisebb mértékű volt, mint a GDP emelkedéséé. Ez annak ellenére következett be, hogy a forint jelentősen gyengült az euróval szemben, amelynek hatására a teljes adósság közel 43 százalékát kitevő devizaadósság forintban kifejezett értéke kiugró mértékben, 1163 milliárd forinttal emelkedett.

A forint erősödése

2012 első negyedévében folytatódott a csökkenés, az adósságráta az előzetes adatok szerint 79 százalékra mérséklődött. Ebben kiemelt szerepe volt annak, hogy az államadósság több mint 90 százalékát kitevő központi kormányzati adósság abszolút összegét tekintve is, 129 milliárd forinttal csökkent. Ebben egyrészt a hiányt finanszírozó kibocsátás szolid alakulása, másrészt a forint jelentős erősödése játszott szerepet, amelynek hatására az államadósság deviza részének forintban kifejezett értéke 521 milliárd forinttal csökkent.
Június végére további 334 milliárd forinttal mérséklődött a központi kormányzati adósság, mivel a nettó kibocsátás kismértékű növekedése mellett még tovább erősödött a forint az euróval szemben. Az elmúlt év végéhez képest 749 milliárd forint árfolyamnyereség keletkezett a devizaadósságon.
Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban 2012 első negyedévében átlagosan 0,9 százalékponttal növekedett az adósságráta, és elérte az EU 27 tagország összesített GDP-jének a 83,4 százalékát. Mindössze hat ország adósságrátája csökkent, közülük Magyarországon volt a legjelentősebb a csökkenés - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. Görögországban a részleges adósságelengedés volt a mérséklődés oka – tette hozzá.

Egyre több állampapír a lakosság kezében

A lakosság egyre jelentősebb szerepet játszik az államadósság finanszírozásában. Az adósságkezelő által 2012 januárjában meghirdetett program eredményeként júliusig több mint ötven százalékkal emelkedett az úgynevezett lakossági állampapírok mennyisége. Az elmúlt év végén még csak 473 milliárd forint volt az állomány, július végén pedig már elérte 718 milliárd forintot. Borbély László András szerint a teljes, lakosság kezében lévő állampapír-állomány várhatóan hamarosan eléri az ezermilliárd forintot.
Az ÁKK vezérigazgató-helyettese úgy vélekedett: bár a teljes állampapír-állomány negyven százaléka - július végén több mint 4500 milliárd forintnyi - már külföldiek kezében van, ez nem okoz problémát, mert a mostani befektetők egyfelől már sokkal edzettebbek a nemzetközi befektetői hangulatot befolyásoló negatív hírekkel kapcsolatban, másfelől - legalábbis részben - megváltozott a magyar állampapírokba fektetők köre. "A maiak egyértelműen a fejlődő piacokba fektetők, akiknél az ország megítélésében esetleg bekövetkező kisebb-nagyobb változások nem váltanak ki pánikreakciót" - mondta Borbély László András. (MTI)



2013. május 23. [13:01]

Az új alaptörvény és módosításai körüli aggodalmakról, és a romákat megfélemlítő szélsőjobboldali csoportokról is beszámolt Magyarországra vonatkozóan az Amnesty... >>

2013. május 23. [11:42]

Nagyobb mértékben csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így az év első három hónapjában tovább mérséklődött a népesség fogyásának üteme a KSH előzetes adatai... >>

2013. május 23. [11:24]

Az alkotmányos viták korszakán túl vagyunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Alkotmánybíróság (Ab) épületében, miután megbeszélést folytatott... >>



1 euró 111.00 dinár
1 dollár 86.37 dinár
100 forint 38.20 dinár
100 dinár 261.71 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Szőke

- Nálatok sincs meleg víz?
- De van, csak hideg.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása