





Kőszegi Zoltán fideszes parlamenti képviselő az EMI-táborban tett kijelentései nem tükrözik a magyar kormány álláspontját - közölte a Külügyminisztérium (KÜM) szerdán az MTI-vel.
A Népszabadság kedden - idézve a Krónika című erdélyi lapot - azt írta: a fideszes Kőszegi Zoltán szerint akár már nyolc év múlva fel lehet vetni a határrevízió kérdését. A politikus a vasárnap véget ért, nemzetpolitikai műhelyként és fesztiválként működő EMI-táborban nyilatkozott így a székelyföldi Borzonton, amikor egy pódiumbeszélgetés során a hallgatóságból valaki felvetette, hogy miért autonómiáról, és miért nem Trianon revíziójáról esik szó. A Fidesz parlamenti képviselője úgy vélte, ha pártja tovább tud erősödni, és Magyarországot gazdasági és más tekintetben is sikerül erős országgá tenni, akkor hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdéseit – Kőszegi Zoltán meglátása szerint ez akár már nyolc év múlva megtörténhet - olvasható a Népszabadságban.
A Külügyminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: egyetért a nagyobbik kormánypárt állásfoglalásával, amely szerint Kőszegi Zoltán képviselő székelyföldi kijelentése magánvélemény.
"A képviselő által mondottak nem tükrözik a magyar kormány álláspontját" - szögezték le.
Mint írták, a kormány valamennyi nemzetközi jogi kötelezettségét és szerződését betartja. A határon túli magyarság jövőjét leginkább az érintettek által kidolgozott és a nemzetközi gyakorlattal összhangban álló autonómia-koncepciók megvalósulása biztosíthatja - zárul a közlemény.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán az MTI kérdésére azt közölte: Kőszegi Zoltán "feltehetően nem alaposan átgondolt magánvéleményének adott hangot" az EMI-táborban. (MTI)
Joachim Gauck német államfő magánbeszélgetésen fogadta berlini hivatalában Konrád Györgyöt pénteken a Kossuth-díjas magyar író, szociológus 80. születésnapja... >>
A magyar kormány arra törekszik, hogy támogassa a diaszpóra szervezeteit és az ott működő egyházakat abban a munkában, amelyet a magyar identitás és a magyarsághoz... >>
A kelet-közép-európai országok szoros együttműködésére van szükség, Nyugat-Európa alábecsüli az ebben a térségben rejlő lehetőségeket - mondta Navracsics Tibor... >>