





Egész napos plenáris üléssel megkezdődött a Magyarok VIII. világkongresszusa csütörtökön Budapesten; a rendezvényen Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke tájékoztatást ad a szervezet helyzetéről és ismerteti a kongresszus céljait.
A szervezet sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az eseményen Rácz Sándor, az 1956-os budapesti központi munkástanács elnöke, a szövetség tiszteletbeli elnöke köszönti a résztvevőket.
Ezt követően Patrubány Miklós beszámol a négy évvel ezelőtti világkongresszus határozatainak végrehajtásáról, tájékoztatást ad az MVSZ helyzetéről és ismerteti a mostani világkongresszus céljait. Délután előadás hangzik el a többi között a magyarországi cigányság helyzetéről, az együttélés lehetséges formáiról, Böjte Csaba ferences szerzetes Népjólét - kereszténység - magyarság címmel tart előadást.
Az augusztus 20-áig tartó és a fővárosi mellett ópusztaszeri helyszínen zajló kongresszus programjában szerepel továbbá demográfiai és orvoskonferencia, több kulturális téma, magyar őstörténeti konferencia, kerekasztal-beszélgetés a székely-magyar rovásírásról. Szó lesz még Petőfi Sándor költő és Teleki Pál egykori miniszterelnök halálának körülményeiről is. (MTI)
A magyar-szlovén kapcsolatok hagyományosan jók, konfliktusmentesek, megoldásra váró feladatok azonban mindig vannak, így a közös infrastruktúra és a közlekedési... >>
A magyar kormány határozottan visszautasítja, hogy Magyarországot vagy kormányát bevonják a németországi választási kampányba - közölte a Külügyminisztérium kedden az... >>
Egyensúlyra van szükség az EU és a tagállamok jogrendszere között, és tiszteletben kell tartani a tagállamok eltérő alkotmányos és politikai berendezkedését - mondta... >>