Magyarország
Nem hosszabbították meg Csatáry házi őrizetét
Betűméret:             
Az MTI értesülése szerint a bíróság nem hosszabbította meg a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László házi őrizetét, s a kényszerintézkedés 30 napja a múlt hét végén lejárt. Az információt eddig hivatalosan nem erősítették meg.
Az ügyben az MTI kedden megkereste a Budai Központi Kerületi Bíróságot (BKKB), amelytől eddig nem érkezett válasz, Csatáry László kirendelt ügyvédje pedig nem kívánt nyilatkozni. A Fővárosi Főügyészség szintén az MTI megkeresésére annyit jelzett, hogy a házi őrizet határidejének meghosszabbítására a bíróság jogosult, így e kérdésben tájékoztatásra is a bíróságnak van jogköre.
A 97 éves férfit július 18-án helyezte 30 napos házi őrizetbe a Budai Központi Kerületi Bíróság.
Az ügyészség Csatáry Lászlót emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsítja, amiért akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható. A gyanú szerint Csatáry László a második világháború idején Kassán volt gettóparancsnok, és 1944 tavaszán kulcsszerepet játszott 15.700 zsidó Auschwitzba deportálásában.
Az ügyészség eddig kétszer hallgatta meg a 97 éves férfit, aki tagadta a terhére rótt bűncselekményeket, valamint azt is, hogy a kassai gettó parancsnoka lett volna.
Csatáry Lászlót 1948-ban a kassai járási népbíróság háborús bűnösnek minősítette, ezért kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A férfi akkor megszökött és csak 1997-ben tért haza Kanadából.
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán. A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is – írta Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését. Kármán András emlékeztetett: három egymást követő pénteken...
2026. JÚNIUS 6.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó