Tiszai árvízvédelmi terv készül svájci támogatással
Betűméret:
Közös tiszai árvízvédelmi programot készít a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) és az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig); a 93 millió forintba kerülő projektet a svájci program 79 millió forinttal támogatja - jelentette be Bara Sándor, a Tivizig igazgatója és Bábosi Katalin, a Svájci-Magyar Együttműködési Program magyarországi programvezetője szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.A projekt keretében a két igazgatóság négy tiszai árvízvédelmi szakaszának elavult védelmi terveit újítják fel és digitalizálják - ismertette Bara Sándor.
A védelmi tervek korszerűsítése 52 Tisza-menti településen 150 ezer embert érint - tette hozzá az igazgató.
A munkálatok során az érintett ártéri szakaszokról légi felvételeket készítettek, és távérzékelési-térinformatikai technológiák alkalmazásával szimulálták az esetleges ártéri elöntések hatásait, feltérképezték a terepadottságokat, az ártéri növényzetről pedig úgynevezett biomassza-tömegbecslést végeztek - mondta Bara Sándor. Folyik az adatok értékelése, feldolgozása, aminek eredményeként a papír alapú árvízvédelmi terveket felváltják a digitális alapú információk.
Mindez nagymértékben hozzájárul a Tisza ártéri öblözetei, a folyó érintett szakaszai árvízi biztonságának a növeléséhez - jegyezte meg a Tivizig igazgatója.
A korszerű eljárással centiméteres pontossággal határozhatják meg a domborzati elemeket, s a folyó Tiszafüred és Rakamaz közötti 108 kilométeres szakaszáról teljes hosszmetszet, száz méterenként pedig keresztmetszet áll a szakemberek rendelkezésére, amiből pontosan meghatározható, hogy adott területen milyen árvízvédelmi beavatkozásokra lehet szükség - magyarázta Bara Sándor.
Bábosi Katalin hozzátette: a svájci program olyan innovatív megoldásokat finanszíroz, amelyeket az Európai Unió nem támogat.
Tájékoztatása szerint 2017-ig összesen 130 millió svájci frank támogatást használhat fel Magyarország, elsősorban a gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében. (MTI)
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is – írta Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését.
Kármán András emlékeztetett: három egymást követő pénteken...
2026. JÚNIUS 6.
[ 16:47 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




