GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. augusztus 31. [13:01]

Lánchíd-díjat kapott Sebestyén Márta népdalénekes, Oplatka András író és Kroó Norbert fizikus

Sebestyén Márta népdalénekes, Oplatka András író, újságíró és Kroó Norbert fizikus, az Akadémia volt alelnöke kapta meg idén a Lánchíd-díjat; az elismerést azoknak ítélik oda, akik sokat tettek Magyarország nemzetközi kapcsolataiért.
A Lánchíd-díjat pénteken Budapesten Martonyi János külügyminiszter adta át. A külügyi tárca vezetője az ünnepségen arról beszélt, Magyarországnak nagyon nagy szüksége van olyan emberekre, akik a magyar kultúra és tudomány nagyköveteként, hídszerepet töltenek be a világban. A külügyminiszter évente augusztus 24-éhez, a Lánchíd 1842. évi alapkőletételének évfordulójához kötődve, három olyan személyiségnek adja át a Lánchíd-díjat, akik a magyar külkapcsolatok ápolásában, fejlesztésében, valamint az euroatlanti integráció elmélyítésében kiemelkedő tevékenységet végeznek. (MTI)



2013. május 18. [19:27]

Benyújtották szombaton a parlamentnek a választási eljárásról szóló törvényt módosító javaslatot, valamint az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek... >>

2013. május 18. [16:23]

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke szóvivője útján helyreigazításra szólította fel a brüsszeli Metro című újságot, a lap által Schulznak tulajdonított,... >>

2013. május 18. [0:25]

Schiffer András szerint Orbán Viktort és a Fideszt sok mindennel lehet vádolni, de rasszizmussal, antiszemitizmussal nem. Az LMP társelnöke, független országgyűlési... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Schulz helyreigazításra szólítja fel a brüsszeli Metro újságot
(Magyarország)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Szent Péter előtt

Haldoklik az ember. A lelke Szent Péter előtt áll és várja a további sorsát.
- Akkor lássuk, életében milyen ember is volt. Ki akar róla valamit mondani?
Az első lélek:Jó ember volt. Segítőkész, megértő, jó családapa. A mennybe vele.
A második lélek: A munkáját mindig becsülettel és tisztességgel végezte. A mennybe vele.
A harmadik lélek: A pokolra ezzel a rohadékkal!
A haldokló lelke: Vovka, de hát barátok voltunk!
Vovka lelke:Azok voltunk. De egy ízben bementem egy közvécébe. Ülök a vécécsészén és egyszer csak belép két üzletember külsejü fazon. A piszuárnál állnak és beszélgetnek. Hirtelen beront egy bérgyilkos és szitává lövi őket. A félelemtől kővé dermedtem. Imádkozom, nehogy észrevegyen.
A haldokló lelke: De hát mi közöm nekem mindehhez?
Vovka lelke: Mit gondolsz, ki csörgette meg a mobilomat?!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása