GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. szeptember 13. [18:33]

IMF: a Magyarország még nem kapott újabb időpontot

IMF: a Magyarország még nem kapott újabb időpontot

Nincs még időpontja a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Unió (EU) és Magyarország közötti hivatalos tárgyalások folytatásának - közölte washingtoni sajtóértekezletén Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója. Varga Mihály a héten még azt mondta, a tárgyalások októberben folytatódhatnak.
"Nincs még dátuma egy új budapesti látogatásnak" - mondta Gerry Rice. Emlékeztetett arra, hogy július végén járt a magyar fővárosban az IMF/EU-küldöttség, amely több eszmecserét folytatott. "Ez a dialógus folytatódik" - tette hozzá.
Az Orbán Viktor kormányfőnek az IMF-feltételekre vonatkozó állásfoglalásával kapcsolatban feltett kérdésre Rice kijelentette, hogy ebben a tárgyalási szakaszban nem rendelkezik az IMF feltételeinek részleteivel, és jelezte, a fő irányvonalakat a valutaalap küldöttségének július 26-án kiadott közleménye tartalmazza.
A magyar miniszterelnök egy hete Facebook-oldalán azt tette közzé, hogy "ezen az áron, így nem" kell biztonsági, pénzügyi garancia a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól. Orbán Viktor IMF-kölcsönfeltételekre utalt, amelyek egy részét - a nyugdíjak csökkentését, a bürokrácia leépítését, a bankadó megszüntetését és a bankoknak juttatandó pénzösszegeket - felsorolta videoüzenetében.
Egy pontosító kérdésre válaszolva Gerry Rice úgy fogalmazott, hogy "korai lenne még a feltételekről beszélni, mert a tárgyalások még folyamatban vannak".
"Az álláspontunk az, hogy az eszmecsere folytatódik. Annyira segítőkészek és konstruktívak leszünk, amennyire csak lehetséges, és meglátjuk, hogy innen hová jutunk" - mondta az IMF-igazgató arra a kérdésre válaszolva, hogy nem aggasztja-e az IMF-et a magyar miniszterelnöknek a valutaalap feltételeivel kapcsolatos állásfoglalása. Rice nem adott választ arra a kérdésre, hogy a valutaalap szerint a hivatalos tárgyalásokat hitelről vagy elővigyázatossági hitelkeretről folytatják-e majd.
Varga Mihály tárca nélküli miniszter kedden a Bloomberg hírügynökségnek Varsóban azt mondta, hogy az IMF/EU-tárgyalások októberben folytatódhatnak. A Bloomberg felidézte, korábban még arról volt szó, hogy az egyeztetések szeptemberben folytatódnak.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy Magyarország ma erősebb, mint 2008-ban volt, nagyobb a mozgástere, ezért nem szorul rá arra, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonló, "rossz megállapodást" kössön a Nemzetközi Valutalappal (IMF).
Magyarországnak a saját problémái miatt egyébként nem is lenne szüksége biztosításihitel-típusú IMF-megállapodásra, és arra az uniós problémák miatt kényszerül – tette hozzá akkor a kormányfő. (MTI)



2013. május 18. [19:27]

Benyújtották szombaton a parlamentnek a választási eljárásról szóló törvényt módosító javaslatot, valamint az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek... >>

2013. május 18. [16:23]

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke szóvivője útján helyreigazításra szólította fel a brüsszeli Metro című újságot, a lap által Schulznak tulajdonított,... >>

2013. május 18. [0:25]

Schiffer András szerint Orbán Viktort és a Fideszt sok mindennel lehet vádolni, de rasszizmussal, antiszemitizmussal nem. Az LMP társelnöke, független országgyűlési... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Schulz helyreigazításra szólítja fel a brüsszeli Metro újságot
(Magyarország)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Vigyázni a kerékpárra

János bácsi Budapesten jár kerékpárral. Egyszer megáll a Parlament falánál, és odatámasztja a biciklit. Az őrök rászólnak:
- Mit csinál maga, bátyám? Hiszen ez a Parlament, az ország háza, ide politikusok és külföldi diplomaták járnak! Maga meg csak úgy idetámasztja a biciklit?
- Politikusok meg diplomaták? Akkor le is lakatolom a biciklit!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása