GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. szeptember 16. [20:44]

Budapesti lovas a 2012-es Nemzeti Vágta győztese

Budapesti lovas a 2012-es Nemzeti Vágta győztese

Budapest-Ferencváros lovasa, Vass Jennifer nyerte Cordoba nevű lován a 2012-es Nemzeti Vágta döntőjét a fővárosi Hősök terén vasárnap.
A győztes lovas az ünnepélyes díjátadón ötmillió forintos jutalmat és a verseny vándorkardját, egy 1848-as huszárkardot vehetett át az összegyűlt közönség előtt.
Vass Jennifernek nem ez volt az első vágtaszereplése, korábban végzett már döntőben negyedik helyen. Cordoba nevű lova kilencéves herélt magyar félvér, amelyet mindössze három hete lovagol.
A második helyezett Német János, Baja lovasa egymillió forintot, a Tata színeiben lovagló harmadik helyezett Mátyás Edina Daniella pedig félmillió forintos jutalmat kapott.
A vasárnap esti döntő volt az immár hagyománnyá vált, a lovas szakmát és a lovak kedvelőit öt éve a Hősök terére csábító lovas esemény csúcspontja, de a nap során több győztest is avattak. A kishuszár vágtán Kulisity Anikó ért elsőként célba Mózes nevű lován, míg a fogatvágtán Tieger Endre aratott győzelmet.
Az idei jótékonysági sztárfutam nyertese a Remény nevű lován versenyző Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó a Paci Doki Alapítványt támogatja a győzelmével járó százezer forinttal.
Az ötödik Nemzeti Vágta a korábbiakhoz hasonló módon nem csak a lovakról szólt, hasonló fontos szerepet kaptak a lovasok által képviselt települések, amelyek az 56-osok terén saját standdal mutatkozhattak be. A kulináris élvezetek kedvelői is találhattak kedvükre valót az Országkonyha étel- és italkülönlegességei között. A programokat kézműves és népművészeti bemutatók színesítették a Nemzeti Vágta ideje alatt. (MTI)



2013. május 25. [17:31]

A magyar kormány minden magyarra számít, minden magyart számon tart, bárhol is él a világban, és szeretne abban segíteni, hogy megélhesse a magyarsághoz való tartozását... >>

2013. május 25. [11:50]

Az egyetemes reformáció elindulásának 500. évfordulójáig, 2017-ig a magyar kormány tízmilliárd forintot biztosít a Debreceni Református Kollégium és iskoláinak... >>

2013. május 24. [22:10]

Joachim Gauck német államfő magánbeszélgetésen fogadta berlini hivatalában Konrád Györgyöt pénteken a Kossuth-díjas magyar író, szociológus 80. születésnapja... >>



1 euró 111.03 dinár
1 dollár 85.88 dinár
100 forint 38.07 dinár
100 dinár 262.62 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Tart-e attól, hogy befagyasztják vagy csökkentik a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét?
Igen
Nem

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Sarkantyú


Két skót beszélget:
- Képzeld, a hadseregben elrendelték, hogy a lovas katonák csak az egyik lábukon hordhatnak sarkantyút.
- Miért?
- Mert rájöttek, hogy ha a katona megsarkantyúzza a ló egyik oldalát, a másik oldal úgyis automatikusan elindul vele együtt.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása