Büntetőeljárást indított Csatáry László ellen a kassai rendőrség
Betűméret:
Háborús bűntettben elkövetett bűnrészesség miatt indított büntetőeljárást a kassai járási rendőrkapitányság Csatáry László ellen szerdán."A bűncselekményt az elkövetők Kassán 1945. január 10-én az államhatalom képviselőiként követték el azáltal, hogy ok nélkül letartóztattak, majd a kassai rendőrkapitányság Moyzes utcai épületében fogva tartottak egy 17 éves kassai férfit. Az érintettet később kényszermunkára egy pontosabban nem meghatározott németországi helyszínre deportálták, ahonnan csak 1945. augusztus 14-én tért vissza Kassára" - pontosította az eljárás részleteit Jana Mesárová, kassai rendőrségi szóvivő.
Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője szerint az ügyészség az ügy következő lépéseként vizsgálat alá veti a büntetőeljárás megindításáról szóló rendőrségi határozatot. Amennyiben az ügyészség azt hatályosítja, a vizsgálat vádemelési javaslattal vagy egyéb, az eljárás során hozott döntéssel folytatódhat.
Csatáry László a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal
Központ szerint 1944 tavaszán, az akkor Magyarországhoz tartozó Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásában. Efraim Zuroff, a szervezet jeruzsálemi irodájának vezetője jelentette fel Csatáry Lászlót 1944-es, majd később 1941-es deportálások miatt.
A Budapesti Nyomozó Főügyészség alaptalannak minősítette Zuroffnak azt az állítását, miszerint Csatáry Lászlónak köze lehetett az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálásokhoz; az 1944-es deportálások ügyében tovább folyik a nyomozás.
A 97 éves Csatáry kezdettől fogva tagadja bűnösségét. (MTI)
Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország – közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
A közleményben azt írták, a 2023-ban elfogadott, a nemek közötti bérszakadék felszámolására irányuló irányelv célja az, hogy a tagállamok a bérezés...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:11 ]
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




