Magyarország
Kúriai vezető: nem fogadható el, ha egy bíró erkölcsileg pozitívnak minősíti egy szoborrongáló cselekedetét
Betűméret:             
Az erőszak és a jog kizárja egymást, ezért nem fogadható el, ha egy bíró erkölcsileg pozitívnak minősíti a Horthy-szobrot festékkel leöntő ügyvéd cselekedetét - nyilatkozott Kónya István, a Kúria elnökhelyettese a Kossuth Rádió Krónika című műsorának csütörtökön.
A kereki Horthy-szobrot piros festékkel leöntő Dániel Péter ügyvédet az ügyben szerdán első fokon ítéletet hirdető Siófoki Városi Bíróság bűnösnek mondta ki rongálás vétségében a sértettnek okozott vagyoni kár miatt, ezért megrovásban részesítette, de kimondta azt is, hogy cselekedete "erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt".
Kónya István hangsúlyozta, hogy a jog, az ítélkezés, a büntető igazságszolgáltatás soha nem állhat az erőszak mellé. "A szobor leöntése rongálás, tehát bűncselekmény. Ez nem a véleménynyilvánítás szabadsága, tehát erre itt nem ideillő hivatkozni" - mondta.
Álláspontja szerint a történelmi szempontból vitát kiváltó hasonló ügyekben a bíróságokon különösen figyelnek erre, hiszen az ítélet, vagyis bűnösség kimondása ebben az esetben például ellentétes a bírói véleménnyel. Az elnökhelyettes nem emlékszik arra, hogy hasonló eset történt volna az ítélkezési gyakorlatban.
Kónya István hozzátette: az ilyen ügyeknél a bíróságnak ügyelnie kellett arra - miként a Kúria, illetőleg jogelődje a Legfelsőbb Bíróság is mindig ügyelt rá -, hogy "a konkrét cselekményre, a tényállásra koncentráljon, és emberi magatartásokat meghatározott szituációban a törvényhez mérten ítéljen meg. Hogy az tényállásszerű, bűnös-e vagy sem, elítélendő jogilag avagy sem; de a cselekmények erkölcsi, történeti motivációjával, annak történeti vagy politikai értékelésével nem foglalkozott. Ezt egyébként ki is mondta."
A bíróság nem jogerősen "a véleménynyilvánítás határait túllépő" Dániel Pétert szerdán a legenyhébb büntetésként kiszabható megrovásban részesítette, és a per során felmerülő 121 600 forint megfizetésére kötelezte. Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért és pénzbírság kiszabásáért, a vádlott pedig azért fellebbezett, hogy mondják ki a bűncselekmény hiányát, valamint azt, hogy a cselekmény nem jelentett veszélyt a társadalomra.
A kereki Horthy-szobrot idén május 13-án avatták fel. Előtte néhány nappal a Facebookon Dániel Péter kilátásba helyzete, hogy tiltakozásul piros festékkel fogja leönteni a szobrot. Ezt később meg is tette, "tömeggyilkos", illetve "háborús bűnös" feliratokat akasztva rá. (MTI)
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán. A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is – írta Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését. Kármán András emlékeztetett: három egymást követő pénteken...
2026. JÚNIUS 6.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó