A bécsi magyar nagykövet tiltakozott az ORF főigazgatójánál a szerdán vetített dokumentumfilm miatt
Betűméret:
Levélben tiltakozott Magyarország bécsi nagykövete az osztrák közszolgálati televízió (ORF) főigazgatójánál az ORF-en szerda késő este sugárzott, Magyarországról szóló dokumentumfilm miatt.Szalay-Bobrovniczky Vince pénteken tájékoztatta az MTI-t arról, hogy levélben tiltakozott Alexander Wrabetznél, az ORF főigazgatójánál a szerda este az osztrák közszolgálati televízióban sugárzott, Nemzeti álmok - Magyarország búcsúja Európától? című dokumentumfilm miatt.
Tájékoztatása szerint a levelében kifejtette: a filmben szinte kizárólag a magyar kormány ellenfelei jutnak szóhoz, ez álláspontja szerint az osztrák közönség nemcsak egyoldalú, hanem igazságtalan tájékoztatása is. A nagykövet hivatkozott az ORF-ről szóló törvényre, amelynek 4. paragrafusa előírja, hogy a közéletben meglévő vélemények sokaságát az osztrák közszolgálati adó köteles az objektivitás alapelvének megőrzésével visszaadni. A nagykövet szerint az ORF elmulasztotta ezt a kötelességét.
Szalay-Bobrovniczky Vince közölte: az elmúlt két évben nem ez az első alkalom, hogy vitába keveredik az ORF-fel, de a mostani eset minden korábbi filmnél, tudósításnál nagyobb elutasító visszhangot váltott ki. A nagykövet tájékoztatása szerint számos felháborodott magyar és osztrák juttatta el levelét a bécsi magyar külképviseletre, és az ausztriai magyar közösség több szervezete is megütközéssel fogadta az "egyoldalú alkotást".
Paul Lendvai és Andrea Morgenthaler dokumentumfilmjét szerda késő este mutatta az ORF, utána pedig vitaműsort sugárzott, amelyben Prőhle Gergely helyettes külügyminisztériumi államtitkár, Ungváry Rudolf író, Váradi Júlia újságíró, a Klubrádió műsorvezetője, Stephan Ottrubay, az Esterházy hercegek hagyatékát kezelő alapítványok vezetője és Hans Kaiser, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt politikusa, a Konrad Adenauer Alapítvány korábbi budapesti vezetője szólalt meg. (MTI)
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is – írta Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését.
Kármán András emlékeztetett: három egymást követő pénteken...
2026. JÚNIUS 6.
[ 16:47 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




