Magyarország
Átfejtették az üzemanyagot a Dunaföldvárnál zátonyra futott szerb hajóból
Betűméret:             
Befejeződött vasárnap estére az üzemanyag átfejtése a Dunaföldvárnál zátonyra futott szerb tartályhajóból - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Boros Brigitta elmondta: sikeresen átszivattyúzták a gázolajat a Lukoil dunaföldvári fogadó állomására, a Dunába nem került szennyező anyag. A Ploiesti-ből Dunaföldvárra 1,3 millió liter gázolajat szállító tankhajó pénteken feneklett meg kikötés közben Dunaföldvárnál, a balesetet szombaton a Lukoil jelezte a vízirendőrségnek.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) irányításával szombat éjszaka kezdték meg a műszaki mentést. Kossa György, az OKF iparbiztonsági főfelügyelője vasárnap délután arról számolt be, hogy a műveletben ötven szakember és hat hajó vett részt.
A megfeneklett hajót stabilizálták, majd az üzemanyagot átszivattyúzták a Lukoil tartályaiba.
Kossa György tájékoztatása szerint a szerb hajó legénysége alapvető hibákat követett el a kikötésnél, és abban is hibázott, hogy a rendkívül alacsony dunai vízállásnál teljes rakománnyal közlekedett a 110 méter hosszú, 1962-ben gyártott tartályhajóval.
Az iparbiztonsági főfelügyelő közölte: az OKF büntetőeljárást kezdeményezett a hajó kapitánya és személyzete ellen a vízi közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt. (MTI)
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán. A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is – írta Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését. Kármán András emlékeztetett: három egymást követő pénteken...
2026. JÚNIUS 6.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó