GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. október 9. [23:25]

Semjén: meg szeretnénk állapodni az IMF-fel, de nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben

Semjén Zsolt az M1 Az Este című műsorában kedden azt mondta, Magyarország meg szeretne állapodni az IMF-fel, de "nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben".
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese arra a kérdésre, hogy a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) a miniszterelnök miért tartotta fontosnak, hogy ezt a témát érintse, azt felelte: akkor lehet erős külhoni politikát folytatni, ha van egy erős Magyarország. A nemzetpolitika egyik részét jelentik a különböző támogatási formák, az állampolgárság, de mindezek csak akkor valósulhatnak meg, ha van egy erős anyaország - fejtette ki, hozzátéve: Magyarország erős ország.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke azt mondta: a gazdasági válság idején nem lehet megkerülni a gazdaság helyzetét érintő kérdéseket. Minden egyes olyan ország, ahol magyar közösség él, a gazdasági válsággal szembesül, és nem mindegy, Magyarország milyen helyzetben van, a magyar kormány mit gondol erről. Amikor a politikai vezetők találkoznak, akkor gazdasági témák is napirendre kerülnek - jegyezte meg.
Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint a válságot tekintve nem könnyebb a helyzet Szlovákiában, mint bárhol máshol Kelet-Közép-Európában.
Kelemen Hunor kérdésre válaszolva azt mondta: kedden találkozott Orbán Viktorral, és amikor szükségét érezte ő vagy a kormányfő, akkor mindig tudtak egyeztetni, még sosem talált visszautasításra.
Ezt a stúdióban jelen lévő Semjén Zsolt is megerősítette.
Berényi József egy másik felvetésre - lát-e esélyt arra, hogy a szlovák kormány megváltoztassa a nyelvtörvénnyel és az állampolgársággal kapcsolatos álláspontját - úgy válaszolt: "ha nem látnánk esélyt, nem csinálnánk". Szerinte mindig adódnak olyan helyzetek a politikában, amikor szükség van a magyar szavazatokra, a magyar támogatásra külföldön. (MTI)



2013. május 21. [15:56]

A magyar-szlovén kapcsolatok hagyományosan jók, konfliktusmentesek, megoldásra váró feladatok azonban mindig vannak, így a közös infrastruktúra és a közlekedési... >>

2013. május 21. [15:49]

A magyar kormány határozottan visszautasítja, hogy Magyarországot vagy kormányát bevonják a németországi választási kampányba - közölte a Külügyminisztérium kedden az... >>

2013. május 21. [10:30]

Egyensúlyra van szükség az EU és a tagállamok jogrendszere között, és tiszteletben kell tartani a tagállamok eltérő alkotmányos és politikai berendezkedését - mondta... >>



1 euró 110.72 dinár
1 dollár 85.89 dinár
100 forint 38.04 dinár
100 dinár 262.84 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Kocsmában

Két férfi üldögél a kocsmában. Az egyik odaszól a másiknak:
- Te komám, mikor születtél?
- 1962 március 12.-én.
- Érdekes, én is. Hol születtél?
- New Yorkban.
- Ez furcsa, én is ott. Iskolába hova jártál?
- A Lincoln középiskolába.
- Hihetetlen, én is!
Arra megy a pincér, az első fickó odaszól neki:
- Figyeljen csak, ilyet még nem hallott! Én és ez a fickó ugyanakkor születtünk, ugyanott, sőt még iskolába is egy helyre jártunk!
A pincér bólogat majd visszamegy a pult mögé. Kérdi a csapos:
- Mi újság?
- Á, semmi különös, csak a Johnson ikrek már megint tökrészegek.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása