Magyarország
Matolcsy: egészséges szerkezetű a magyar növekedés
Betűméret:             

Az első negyedévben láthatóvá vált gazdasági növekedés különösen örömteli, mert ez már egészséges szerkezetű növekedés - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön a Miskolci Egyetemen. Matolcsy György az MNB országos szakmai konzultációjának első állomásán arról is beszélt, hogy a monetáris tanács az inflációs pálya és más folyamatok alapján további lehetőséget láthat az alapkamat csökkentésére.

A jegybankelnök szerint a magyar növekedés azért egészséges, mert nem hitelből, nem eladósodásból, nem fenntarthatatlan makrogazdasági pályából fakad. A magyar növekedés, ha egy hajszállal is, de jobb a régiós társakénál - mondta, hozzátéve, hogy az a gazdaságpolitika által meghatározott kitörési pontokra összpontosul, és alacsony inflációs környezetben valósul meg. Az exportot ösztönző, 290 forintos euróárfolyamszint nem okozott inflációs sokkot Magyarországon - mondta a jegybankelnök.
A Központi Statisztikai Hivatal szerdán ismertetett előzetes adatai szerint a magyar bruttó hazai termék az első negyedévben a negyedik negyedévhez képest 0,7 százalékkal nőtt, míg az éves visszaesés üteme 1,7 százalékról 0,9 százalékra mérséklődött.
Matolcsy György szerint a növekedés fenntarthatóvá tétele érdekében szükség van a jegybank segítségére, továbbá a kkv-szektor, a magyar hitelintézeti szektor, az önkormányzatok, az egyetemek, a kormány, a befektetők és a jegybank szövetségére.
A jegybankelnök előadásában hangsúlyozta, a kormány és az új jegybanki vezetés hisz a növekedésben, a reálgazdaságban, az iparban, és az ipar, a reálgazdaság és a tudás szövetségében. Egyben megerősítette abbéli meggyőződését, hogy Magyarországon fenntartható gazdasági növekedési fordulatra van szükség.
Matolcsy György megismételte korábbi kijelentését, amely szerint Magyarországon az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás rendben van, így lehetőség van arra, hogy a jegybank támogassa a növekedés beindítását.
Balog Ádám, az MNB alelnöke az üzletemberekből, egyetemi oktatókból és hallgatókból álló közönségnek ismertette a jegybank növekedési hitelprogramjának részleteit. Arra a kérdésre, hogy várható-e a jegybanki növekedési hitelprogram folytatása, közölte: az MNB vezetése folyamatosan értékeli a programot és szeptemberben egy alapos értékelést terjeszt a monetáris tanács elé. "Komolyan gondolkozunk azon, hogy hogyan lehetne (...) folytatni ezt a programot" - tette hozzá.
Az MNB első alkalommal tartott szakmai konzultációt a növekedési hitelprogramról, illetve monetáris politikájáról. A négy állomásból álló sorozat következő helyszíne - pénteken - Balatonfüreden lesz. Később Siófokon és Debrecenben tart konzultációt a jegybank vezetése.

A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán. A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is – írta Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését. Kármán András emlékeztetett: három egymást követő pénteken...
2026. JÚNIUS 6.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó