Magyarország
Tovább lassult a népességfogyás
Betűméret:             

Nagyobb mértékben csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így az év első három hónapjában tovább mérséklődött a népesség fogyásának üteme a KSH előzetes adatai szerint. 2013 első negyedévében több mint 21 ezer gyermek született, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a halálozások száma 33 ezer 608 volt, ami 6,1 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva. A természetes fogyás 12 ezer 576 fő volt, 1116-tal kevesebb az egy évvel ezelőttihez képest. A halálozások száma 6,1 százalékkal csökkent, az előző év azonos időszakához képest ebben az időszakban 2182-vel kevesebben haltak meg.

A legutóbbi vizsgált hónapban csaknem 9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban. Az első negyedévben 3769 házasságot kötöttek, ami csaknem 9 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Ezer lakosra 8,6 élve születés és 13,8 halálozás jutott. Az előbbi 0,4, az utóbbi 0,7 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás mértéke a 2012. január-márciusi 5,5 ezrelékről 5,2 ezrelékre mérséklődött. Az év első három hónapjában ezer élve születésre 4,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.

A halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2012. I. negyedévi 13 ezer 692-vel szemben 2013 első három hónapjában 12 ezer 576 főt tett ki. 2013 első három hónapjában a természetes fogyás üteme öt régióban mérséklődött, kettőben pedig tovább nőtt. A Dél-Alföldön csaknem 23 százalékkal mérséklődött, Közép-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon viszont kissé nőtt a természetes fogyás üteme. (MTI)

A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán. A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is – írta Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését. Kármán András emlékeztetett: három egymást követő pénteken...
2026. JÚNIUS 6.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó