Magyarország
Ma adják át a Bolyai-díjat
Betűméret:             

Ma este adják át a Bolyai-díjat a Magyar Tudományos Akadémián, a díjazott személyét csak az ünnepségen hozzák nyilvánosságra. Az eseményen részt vesz Áder János köztársasági elnök is.

A kétévente odaítélt díj a rendszerváltás óta a legnagyobb presztízsű, magánszemélyek által alapított magyar tudományos elismerés. A 100 ezer euróval (mintegy 30 millió forinttal) járó díjat tizennégy tagú - a magyar tudományos élet kiemelkedő, elismert személyiségeiből álló - bizottság ítéli oda, amelynek elnöke a mindenkori köztársasági elnök. A díjazott egyfajta nagykövete lesz a magyar tudománynak.
A Bolyai-díj Alapítványt 1998-ban hozta létre magánvagyonából Karsai Béla, Lantos Csaba, valamint Somody Imre és akkori felesége. 2001-ben csatlakozott az alapítókhoz Várkonyi Attila és Alexander Brody. A tudományterülethez nem köthető díj olyan magyar állampolgárságú vagy magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, utánpótlás-nevelés területén, valamint ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén.
Elsőként, 2000-ben Freund Tamás neurobiológus, majd 2002-ben Roska Tamás villamosmérnök, 2004-ben Bor Zsolt lézerfizikus, 2007-ben Lovász László matematikus, 2009-ben Ritoók Zsigmond ókorkutató, 2011-ben pedig Perczel András vegyész vehette át a Bolyai-díjat.

A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán. A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is – írta Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését. Kármán András emlékeztetett: három egymást követő pénteken...
2026. JÚNIUS 6.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó