Magyarország
Hazatértek a szíriai rabságból szabadult magyarok
Betűméret:             

Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar pénteken, nem sokkal 19 óra után - jelentette be Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese a Liszt Ferenc-repülőtéren. A két férfit megviselték a történtek, és nem jelentek meg a sajtótájékoztatón.

Az, hogy a két elrabolt férfi Magyarországon van, üzenet, hogy "mindenkiért elmegyünk, és mindenkit megpróbálunk hazahozni, akkor is, hogy ha ez két hónapig tart és akkor is, ha 14 hónapig" - mondta Bondnár Zsolt. Közlése szerint két nappal ezelőtt tárgyalásos megoldással került hozzájuk a két férfi, akit Törökországon keresztül hoztak Magyarországra.

Bodnár szerint még sok munka vár a Terrorelhárítási Központ munkatársaira, hogy kiértékeljék a történteket. A dandártábornok türelmet kért a nyilvánosságtól a két túsz érdekében, akiknek szerintük jelentős időre van szükségük ahhoz, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba. Ismertetése szerint a történtek megviselték őket. A két férfi a sajtótájékoztatón sem jelent meg.

Kérdésekre válaszolva Bodnár Zsolt elmondta: folyamatos tárgyalássorozat révén sikerült Magyarországra hozni a két férfit, ebben voltak hullámvölgyek, mert volt, amikor megfelelő emberekkel tárgyaltak, de volt olyan is, amikor szélhámosokkal.

Ismertette azt is, hogy a két férfi egy olajtársaságnál volt alkalmazott, és "rossz időben voltak rossz helyen", elrablóik abban reménykedtek, hogy valamilyen előnyhöz jutnak az elrablásukkal. Beszámolt arról is, hogy a Terrorelhárítási Központ munkatársai igyekeztek folyamatosan a helyszínen vagy annak közelében lenni, de sokszor erre nem volt lehetőség a fellángoló erős harcok miatt. Bejelentette: hétfőn nemzetközi sajtótájékoztatót tartanak, ahol részletesen tájékoztatnak a történtekről.

A Terrorelhárítási Központ tájékoztatóján átadott sajtóanyag szerint a két férfit - akiket csak Lászlóként és Bélaként említettek - a munkahelyükről rabolta el 17 fegyveres. A telephely, ahol dolgoztak, Deir-ez-Zor város mellett, 17 kilométerre északkeletre Irak irányában található. 2012. április 28-án rabolták el a két férfit, egyikük 15 kilót fogyott az elmúlt 14 hónapban.

A szíriai konfliktus 2011. március 15-én kezdődött, azóta folyamatosan eszkalálódik. Az összegzés szerint az ország infrastruktúrája összeomlott, a kormány akadályozza a külföldi újságírók és humanitárius segélyszervezetek munkatársainak munkáját. Több helyen akadozik vagy nincs mobilszolgáltatás, vezetékes telefon, áram vagy internetkapcsolat, így a kommunikáció is nehézségekbe ütközik.

A sajtóanyagban kitértek arra is, hogy a TEK, amikor tudott, a helyszínen tartózkodott, de a nemzetközi társszervek információit is felhasználta. A hosszú felderítési munka alatt a sikeres, sok hasznos információt hozó időszakok és a reménytelennek tűnő, információhiányos időszakok válogatták egymást. A befutott információkat a válságstáb folyamatosan értékelte és elemezte, továbbá partnereikkel egyeztette.

Ennek eredményeként a sikeres tárgyalásokat követően 2013. június 12-én délután fél háromkor a két férfi a TEK munkatársainak védelme alá került, orvosaik és pszichológusaik megvizsgálták őket. Családjukat értesítették, és hozzátartozóiknak szerda délután videokonferencia keretében sikerült beszélniük velük. Megbizonyosodhattak arról, hogy a helyzethez képest a fizikai állapotuk megfelelő, és nem igényelnek azonnal orvosi ellátást.

Megjegyezték azt is, hogy a családokkal az elmúlt 14 hónapban a TEK folyamatosan tartotta a kapcsolatot, és minden támogatást megadott nekik. (MTI)

A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és "aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán. A Fidesz vasárnap és szombaton is felszólította a miniszterelnököt és a kormányt, jelentse be, hogy...
2026. JÚNIUS 7.
[ 12:23 ]
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Orbán Viktor és Magyar Péter között a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs paktum miatt. Miközben a Fidesz elnöksége a brüsszeli döntés végrehajtásának azonnali megtagadására szólította fel a kormányt, addig a miniszterelnök arról kérte számon a volt...
2026. JÚNIUS 6.
[ 20:58 ]
Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is – írta Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését. Kármán András emlékeztetett: három egymást követő pénteken...
2026. JÚNIUS 6.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó