Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök - adta hírül az MTI szerdán 18 óra előtt.
Az 1932. július 5-én Budapesten született Horn Gyula 1954-ben lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP), az 1956 után Magyar Szocialista Munkáspárttá (MSZMP) alakult pártnak szintén tagja volt. 1954-től a Pénzügyminisztériumban, 1959-től a Külügyminisztériumban dolgozott, 1969-től az MSZMP Központi Bizottságánál dolgozott.
Az 1956-os forradalom idején állítása szerint nemzetőr volt, akkori szerepe élete végéig vitatott maradt.
Horn Gyula 1989-ben a Németh Miklós vezette kormányban külügyminiszteri posztot vállalt, 1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel együtt jelképesen átvágták a "vasfüggönyt".
1989-ben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) egyik alapítója volt, 1990-től az MSZP elnökségének tagja, majd a párt elnöke lett.
A párt vezetőjeként a harmadik magyar köztársaság harmadik miniszterelnöke volt 1994 és 1998 között. Miniszterelnöksége alatt fogadták el az igen komoly megszorításokat jelentő úgynevezett "Bokros-csomagot".
1998-ban az MSZP elvesztette a országgyűlési választásokat, ő az országos lista vezetőjeként szerzett ismét országgyűlési mandátumot. A választási vereséget követően 1998 szeptemberében, az MSZP VI. kongresszusán lemondott pártelnöki tisztéről.
1990-1995 között, öt éven át volt tagja a Svéd Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) Igazgató Tanácsának. 1996-tól 2003-ig a Szocialista Internacionálé alelnökeként tevékenykedett.
Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök 2002-ben az európai uniós ügyekben illetékes különmegbízottjának nevezte ki őt. A 2004-es európai parlamenti választások során az MSZP listájának 2. helyén szerepelt, de már a szavazást megelőzően bejelentette, hogy magát a képviselőséget nem vállalja.
Életéről két könyvben, az 1991-ben kiadott Cölöpökben, majd az 1999-ben megjelent Azok a kilencvenes évek címűben vallott.
Külpolitikai munkásságának elismeréseként 1990-ben a német Stresemann Társaság aranyéremmel tüntette ki, s szintén 1990-ben az európai egyesülés érdekében kifejtett tevékenységéért elnyerte a nemzetközi Károly-díjat. A német újraegyesítés elősegítéséért 1991-ben Solingen az Éles Penge-díjat, 1992-ben Bonn városa a német szabadkőművesek humanitárius nagydíját adományozta számára.
A német ARD televízió 26. Arany Európa-díjainak 1994. végi átadásán politikai különdíjat kapott az egykori Kelet-Nyugat-Európa között lévő vasfüggöny lebontásában vállalt szerepéért. 1995-ben Kassel városában a Prizma polgári díjat vehette át a német egység megteremtése érdekében vállalt szolgálataiért.
Munkásságát számos további díjjal, kitüntetéssel ismerték el, többek között 2005-ben a bajorországi Memmingenben Szabadság-díjjal tüntették ki a német újraegyesítésben játszott szerepéért. Ugyanebben az évben megkapta a Nagy Arany Érdemrend a Szalaggal az Osztrák Köztársaság Szolgálatáért kitüntetést.
Az Orbán-kormány megrendüléssel értesült arról, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Horn Gyula, Magyarország egykori miniszterelnöke. A kormány részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunyt családjának. (MTI)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




