Magyarország
Mérséklődött a természetes népességfogyás
KSH: kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban
Betűméret:             

Kevesebben haltak meg, és mérséklődött a természetes népességfogyás az év első két hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatója szerint. Ez azt jelenti, hogy - a migrációs adatokat figyelmen kívül hagyva - 7050-nel csökkent az ország lélekszáma a 2013. januári-februári adatokhoz képest.

Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint januárban és februárban 14 ezer 069 gyermek született, ez 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 21 ezer 119 volt, ami pedig 3,9 százalékos csökkenés a korábbi év első két hónapjához viszonyítva.

A tájékoztatás szerint a születésszám januári enyhe emelkedését követően februárban 1,9 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. A 2014 második hónapjában regisztrált 6485 élve születés a legalacsonyabb februári értéknek számít a népmozgalmi statisztika történetében.

A halálozások száma az év mindkét hónapjában kevesebb volt, mint tavaly, így az előző év azonos időszakához viszonyítva - 858-cal kevesebb halálozásból adódóan - 3,9 százalékkal csökkent. A házasságkötések száma január-februárban emelkedett 2013 azonos időszakához hasonlítva. Az év első két hónapjában anyakönyvezett 2354 házasságkötés nagymértékben, csaknem 14 százalékkal, számszerűen 287-tel haladta meg a bázisidőszaki értéket.

A KSH adatai szerint ezer lakosra 8,8 élve születés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi értéke nem változott, az utóbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt 2013. január-februárhoz viszonyítva. A 2014 első két hónapjában regisztrált 13,2 ezrelékes halálozási arány az elmúlt csaknem négy évtized legalacsonyabb január-februári értékének számít.

Közölte a hivatal, az év első két hónapjában ezer élve születésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 1,5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal magasabb volt az előző év január-februárinál.

A halálozások száma számottevően, míg a születéseké enyhén mérséklődött, ennek következtében a természetes fogyás üteme 4,9 ezrelékről 4,4 ezrelékre csökkent, ami a 2013. január-februári 7879-cel szemben 2014 első két hónapjában 7050 fővel egyenlő - áll a KSH gyorsjelentésében. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni. "Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a megtisztelő felkérésnek -...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:49 ]
A Velencei Bizottság által megfogalmazott jelentés elfogult, tárgyi tévedésektől hemzseg és politikailag motivált - írta a Szuverenitásvédelmi Hivatal csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint olvasható, a Velencei Bizottság február 15-én és 16-án Budapesten tárgyalásokat folytatott a magyar...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:34 ]
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének. „Budapesten változás kell” – szögezte le a kormányfő. Karácsony Gergely káoszt teremtett a közlekedésben – erről Szentkirályi Alexandra beszélt a közösségi...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:47 ]
Beolvasás folyamatban