Magyarország
Tiszteletbeli konzulátus nyílt Dubrovnikban
Betűméret:             

Tiszteletbeli konzulátust nyitott Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter a horvátországi Dubrovnikban csütörtökön.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében idézték a tárcavezetőt, aki a megnyitón azt mondta, hogy mivel Rijeka és Split után Dubrovnikban is tiszteletbeli konzulátus nyílt, a nyaraló magyaroknak már az egész horvát tengerparton elérhetővé váltak a konzuli szolgáltatások. A dubrovniki tiszteletbeli konzul Katja Bakija.

Nagy Anna külügyi szóvivő korábban a spliti ideiglenes konzulátussal kapcsolatban az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy Horvátország az egyik legnépszerűbb úti cél a magyarok körében.

Míg a spliti konzulátus csak nyáron, három hónapon át működik, a dubrovniki tiszteletbeli konzulátushoz egész évben lehet segítségért fordulni.

Navracsics Tibor csütörtöktől kétnapos hivatalos látogatást tesz Horvátországban. Pénteken részt vesz a Croatia Forum elnevezésű eseménynek a nyugat-balkáni országok EU-integrációjáról és az unió bővítéséről szóló panelbeszélgetésein. A kétnapos látogatás alkalmával a miniszter kétoldalú megbeszélést folytat mások mellett Nikola Poposzki macedón külügyminiszterrel, Makino Takao japán külügyminiszter-helyettessel, Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkárral és Hon Murray McCully új-zélandi külügyminiszterrel. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Le lehet leplezni "a magyar szuverenitás ellen támadást intéző magyar politikai erőket, és az erkölcsi, politikai értelemben hazaáruló magyar politikai manővereket" - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás annak kapcsán fogalmazott így,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 18:19 ]
Március második felében már 6 százalékponttal előzte meg a fideszes Szentkirályi Alexandrát a főpolgármester-jelöltek rangsorában Vitézy Dávid, aki bő egy hete jelentette be az indulását. Az LMP és több civil szervezet jelöltje jelenleg 22 százalékon áll, míg a kormányszóvivőre a budapestiek 16 százaléka szavazna,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:55 ]
Polt Péter legfőbb ügyész és a kormány lemondását, valamint a Schadl-ügy valóban független kivizsgálását követelte Magyar Péter kedden a Budapest belvárosába meghirdetett gyűlésén. Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen kedden folytatott meghallgatása után hívta követőit demonstrációra a Legfőbb...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:20 ]
Beolvasás folyamatban