Magyarország
Bővítési ügyekkel foglalkozhat a magyar biztos
Betűméret:             

Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter azt nyilatkozta, szívesen elvállalná a bővítési biztos pozícióját. A poszt megfelelő lenne Magyarország számára, hisz a keleti és déli társulások, illetve bővítések megvalósításában kompetens és komoly szerepe lehet; ebben a tagállamok is egyetértenek – állapította meg Gálik Zoltán, a Külgazdasági és Külügyi Intézet (KKI) tudományos főmunkatársa az M1 Ma reggel című keddi műsorában.

Új vezetők Európa élén. Donald Tusk lengyel kormányfőt választották meg az Európai Tanács elnökének és Federica Mogherini olasz külügyminisztert az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének az EU-tagállamok csúcsvezetői szombaton Brüsszelben tartott rendkívüli tanácskozásukon. Hamarosan megválasztják az Európai Bizottság biztosait is, hogy ki milyen posztot kap, azt az EB új elnöke, Jean-Claude Juncker dönti majd el.

Junckernek és a tagállamoknak is nagyon sok nevezőt kell végigjárniuk a megválasztás előtt: földrajzi, tárcák közötti megoszlás, tagállami érdekek, ki mit ígért, ki milyen posztot töltött be korábban. Azt gondolom, több forduló alatt alakul majd ki a végső mezőny – állapította meg Gálik Zoltán.

Minél több ország tagja egyébként az Európai Uniónak, annál több biztosi poszt keletkezik, pedig a felosztható közpolitikai területek száma 16-17-nél nem több. A tagállamok elhatározták már a korlátozást, de még mindig nem vezették be az intézkedést – jegyezte meg a szakértő.

Juncker hivatalba lépése után ugyanakkor mindenki megújulást vár az Európai Uniótól, az új bizottságban a személyek mellett a pozíciók felfrissítése is zajlik, közben az uniós intézmények súlya is változott, hisz megerősödött az Európai Parlament, az Európai Tanács, az eurózóna és az Európai Központi Bank is, egy új hatalmi konstelláció jött létre, amelyben a biztosok szerepe is megváltozik – magyarázta Gálik Zoltán.

Az Európai Unió előtt komoly feladatok állnak, például elő kell idéznie a gazdasági növekedést vagy be kell illesztenie az európai gazdasági kormányzást az európai jogrendszerbe – ehhez megfelelő embereket kell találnia az Európai Bizottságnak, olyanokat, akik hitelesek a pozíciókban – mutatott rá. Ilyen Franciaország a mezőgazdaságban, a britek pedig annak ellenére, hogy mindenhol azt hallani, távolodni akarnak az EU-tól, a szolgáltatások szabad áramlása, a szabad piac kiteljesítése terén erősítenék az integrációt, erre a területre erős biztost delegálnának – fejtette ki a KKI tudományos munkatársa.

Magyarország biztosjelöltje, Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter azt nyilatkozta, szívesen elvállalná a bővítési biztos pozícióját. Gálik Zoltán szerint ez illeszkedne abba a képbe, amely Donald Tusk megválasztásával létrejött. A poszt megfelelő lenne Magyarország számára, hisz a keleti és déli társulások, illetve bővítések megvalósításában kompetens és komoly szerepe lehet; ebben a tagállamok is egyetértenek – húzta alá. (M1 Ma reggel)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni. "Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a megtisztelő felkérésnek -...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:49 ]
A Velencei Bizottság által megfogalmazott jelentés elfogult, tárgyi tévedésektől hemzseg és politikailag motivált - írta a Szuverenitásvédelmi Hivatal csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint olvasható, a Velencei Bizottság február 15-én és 16-án Budapesten tárgyalásokat folytatott a magyar...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:34 ]
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének. „Budapesten változás kell” – szögezte le a kormányfő. Karácsony Gergely káoszt teremtett a közlekedésben – erről Szentkirályi Alexandra beszélt a közösségi...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:47 ]
Beolvasás folyamatban