Magyarország
Árvízhelyzet: További kilakoltatásokra van szükség
Betűméret:             

Az árvízhelyzet miatt vasárnap kora délután Zala megyében további kitelepítésekről döntöttek. Hende Csaba honvédelmi miniszter eredményesnek nevezte az eddigi árvíz elleni védekezést. Már több mint kétszáz kilométeren védekeznek, több mint 13 kilométeres folyószakaszon a legmagasabb fokú a készültség. Az előrejelzések szerint további jelentős esőzések várhatók.

Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató Lentiben bejelentette: vasárnap délután Zalaszombatfa és Szijártóháza lakóit kitelepítik, mert a megáradt környékbeli patakok miatt jelentős mennyiségű víz veszi körbe az ott élőket.

Bakondi György a védekezési munkákról tartott sajtótájékoztatón elmondta: Szijártóházán 32, Zalaszombatfán 50 ember él, még sötétedés előtt kihozzák őket a lakóhelyükről, és Lentiben biztosítanak számukra elhelyezést. Kész terv van arra is, hogy a Kerka és a Lendva további áradása esetén Alsólovászi, Szécsisziget és Kerkaszentkirály mintegy 130 lakóját is kitelepítik, de ezt egyelőre a vízügyi helyzet nem indokolja - jelezte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte: Szlovénián keresztül próbálják megközelíteni a Zala megyében áradás által elzárt négy települést a rendőrség és katasztrófavédelem munkatársai, Bödeházára már orvost és élelmiszert sikerült bejuttatni. Cseresznyés Dániel elmondta: négy település - Bödeháza, Gáborjánháza, Szijártóháza és Zalaszombatfa - továbbra is megközelíthetetlen közúton, mert mintegy félméteres víz borítja azokat.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a zalai folyók, patakok árvíztározóiban több millió liter víz áll.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a Szombathelyhez tartozó Petőfi-telepen vasárnap eredményesnek nevezte az eddigi árvíz elleni védekezést. Mint kiemelte: a különböző szervezetek jól működnek együtt, minden szükséges erő és eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy a már bekövetkezett károkat leszámítva, további baj ne történjen.

Hozzáfűzte: a gyors áradás, a hirtelen felgyülemlő csapadékvíz miatt sok helyen történtek váratlan események. Így volt ez Szombathely külső részén, a Petőfi-telepen is, ahol a nemrég épült lakóparkban elmulasztották a megfelelő vízelvezető rendszer kialakítását, ezért a szakszerű védekezés ellenére is több családi házba betört a víz és komoly károkat okozott.

Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője szerint olyan megoldást kell találni, hogy többé hasonló eset ne fordulhasson elő. Tisztázni kell azt is, ki milyen mértékben felelős a történtekért, szerepelt-e a tervekben például a meg nem épült vízelvezető rendszer, illetve a benőtt árok kitisztítása kinek a dolga lett volna.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap reggel azt közölte, hogy tizennyolc embert kellett ideiglenesen kiköltöztetni otthonából az áradás miatt Csákánydoroszlón.

Szentgotthárdnál viszont már apad a Rába vízszintje. Az éjszakai esőzések azonban lassíthatják az apadást, a határhoz közeli töltés és vasúti pálya kereszteződésénél sikerült homokzsákokkal megerősíteni a töltéshiányos részeket, ezért Szombathely és Graz között újra közlekednek a vonatok - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vasárnapi közleménye szerint több mint 13 kilométeren (a Rábán és a Pinkán) a legmagasabb, harmadfokú készültség van érvényben. A Dráván 56,4 kilométeren másodfokú, továbbá több mint 149 kilométeren (a Dunán, a Lajtán, a Murán, a Zala folyón, valamint a Principális-csatornán) elsőfokú készültség mellett védekeznek a szakemberek.

Az OMIT a közleményében kitért arra is, hogy a jelenlegi szélsőséges időjárás és a több folyón várható rekord közeli árhullám alátámasztja azt a vizsgálatot, amelyet a kormány rendelt el a mértékadó árvízszint felülvizsgálatával kapcsolatban.

Délelőtti adatok szerint nyolc vízügyi igazgatóság területén összesen huszonhárom szakaszon van elrendelt készültség. Ebből hat szakaszon harmad-, kilenc szakaszon másod-, nyolc szakaszon elsőfokú készültség van érvényben. Az elöntött terület nagysága 6100 hektár, ebből 1300 hektár vetés-szántó.

A Balatonnál a vízparti településeken sehol nem kellett helyi árvízi védelmi fokozatot elrendelni, de kijelölték a védekezésért felelős helyi szakembereket.

Siófokon pincéket, mélygarázsokat öntött el az esővíz, a térségében négy óra leforgása alatt száz milliméter eső hullott - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kora délutáni összesítése szerint jelenleg összesen 22 országos közúton van érvényben teljes útzár - egy kivételével mindegyik mellékút -, ez összesen alig több, mint 50 kilométernyi szakasz lezárását jelenti Baranya, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat azt közölte: az északkeleti területek kivételével területi átlagban még 15-35 milliméter csapadék hullhat. A legnagyobb mennyiség a középső országrész déli felében a legvalószínűbb. Hétfőn a nap második felétől országszerte csökkenhet az esőzés. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének. „Budapesten változás kell” – szögezte le a kormányfő. Karácsony Gergely káoszt teremtett a közlekedésben – erről Szentkirályi Alexandra beszélt a közösségi...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:47 ]
Megszólalt Varga Judit, Hajdú Péternek beszélt a házasságáról a Frizbi TV YouTube csatornáján. Azt mondta: Magyar Péter folyamatosan kritizálta őt. Társaságban rendszeresen megalázta, becsmérelte szellemi képességeit, családtagjait pedig debilnek nevezte. Az első gyermekük megszületése után romlott meg a házasságuk,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:32 ]
Le lehet leplezni "a magyar szuverenitás ellen támadást intéző magyar politikai erőket, és az erkölcsi, politikai értelemben hazaáruló magyar politikai manővereket" - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás annak kapcsán fogalmazott így,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 18:19 ]
Beolvasás folyamatban