Magyarország
A Drávához összpontosítják az árvízvédelmi erőket
Betűméret:             

A Murán tetőzött az árhullám, a védekezés súlypontja a Drávára helyeződött át, itt kell összpontosítani az erőket - mondta az országos katasztrófavédelmi főigazgató szerdán a Dráván levonuló árvíz elleni védekezést irányító katasztrófavédelmi régiós törzs székhelyén, a Baranya megyei Sellyén szerdán.

Bakondi György a sajtótájékoztatón elmondta, nagyon jelentős erőket mozgósítottak, a több mint kétezer hivatásos tűzoltó mellett önkéntes tűzoltók, rendőrök, vízügyi szakemberek, rendészeti szakközépiskolások és önkéntesek vesznek a védekezésben.

A katasztrófavédelmi szakemberek és a térség polgármesterei is folyamatosan egyeztetnek, együttműködnek a horvát kollégákkal - sorolta a főigazgató, hangsúlyozva: példás az együttműködés a vízügy, a rendvédelmi szervek, a kormányhivatal, a lakosság és a szomszédos Horvátország között.

Bakondi György közlése szerint az árvízi védekezés során a dél-dunántúli térségben három területre fordítanak különös figyelmet: a Dráván egy 25 kilométeres szakaszra, ahol az idén megemelték a gátat; a Mecsekből érkező kisebb vízfolyásokra, egyebek mellett a Fekete-víz állapotára, mivel ezeket a Dráva visszaduzzaszthatja; továbbá a csúszásveszélyes partfalakra, magasfalakra.

A gátrendszer stabil, de folyamatosan figyelik, ha szükséges, akkor gyorsreagálású mobil csoportok azonnal be tudnak avatkozni, előre megtöltött homokzsákok állnak rendelkezésre - mondta Bakondi György, hozzátéve, a vízügyi előrejelzések szerint a Dráva tetőzése a magyarországi szakaszon pénteken várható.

Kossa György, a régiós irányító törzs vezetője arról tájékoztatott, hogy a Dráva Drávaszabolcsnál 532 centiméteren áll. A folyó vízszintje szerda délelőtt óránként 1-3 centimétert emelkedett, a tetőzés 572 centiméterrel várható.

Wéber Antal Somogy megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta, hogy a Dráva jelenleg Vízvárnál tetőzik, a település előtti szakaszon már apad. Somogyban a tizenhét Dráva-parti településen megfelelően felkészültek a megelőzésre, Barcson szerda délutánra várják a tetőzést - tette hozzá, megjegyezve, hogy ott szintén gyorsreagálású erők állnak készenlétben.

Mácsai Antal Baranya megyei katasztrófavédelmi igazgató közölte: négyszeres biztonsággal készülnek az árvízre, a vízügy gátőri feladatokat, a katasztrófavédelem és a rendőrség segédgátőri feladatokat lát el, folyamatosan figyelik a védműveket. Nagy erőkkel koncentrálnak Drávaszabolcs védelmére - hangsúlyozta, hozzátéve: felkészültek arra is, ha kell, kitelepítik a község lakosságát. Ennek azonban igen csekély a valószínűsége - jegyezte meg. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A holokausztra emlékezve, miközben megrendülten hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt, a jövőért érzett felelősségünket is kinyilvánítjuk - jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök az Országházban kedden, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, a magyarországi holokauszt 80. évfordulója alkalmából...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 20:26 ]
Ma sokkal többen vannak az Orbán-rendszer leváltását akarók, mint azok, akik a rendszer maradását szeretnék - mondta a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője országjárásának első állomásán, a három ellenzéki párt keddi, székesfehérvári kampányrendezvényén. Dobrev Klára szerint ma minden adott ahhoz, hogy...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 20:25 ]
Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig. Amíg ez a kérdés nincs megválaszolva, addig...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:57 ]
Beolvasás folyamatban