Magyarország
Ipsos közvélemény-kutatás: Mind többen vannak azok, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban
Betűméret:             

Az Ipsos felmérése szerint különösen az anyagi helyzetről és a közállapotokról nyilatkozott kritikusan a megkérdezettek többsége; 56 százalék úgy értékeli, hogy pénzügyei idén kedvezőtlenül alakultak, a hazánkban történt eseményekről 62 százalék azt állítja, hogy 2014 rossz év volt. A közvélemény-kutatásból az is kiderül, a lakosság 58 százaléka pozitívan nyilatkozott egészségi állapotáról, s a dolgozók 54 százaléka elégedett volt a munka világában eltöltött utóbbi egy esztendővel.

Az Ipsos csütörtökön juttatta el az MTI-hez évzáró felmérését, amely december első felében az ország felnőtt lakosságát reprezentáló ezer ember személyes megkérdezésével készített.

A cég közleménye kitér arra, hogy a magyar lakosság többsége évtizedek óta elégedetlen anyagi helyzetével, nincs ez másként most sem. Az emberek 56 százaléka, összegezve saját és családja pénzügyi lehetőségeit az idei évet negatívan értékelte. Ugyanakkor azok aránya is számottevő (38 százalék), akik pozitívan élték meg egzisztenciájuk alakulását.

Mint írják, az életkor emelkedésével, az iskolázottság csökkenésével egyre sötétebb kép rajzolódik ki. A társadalom legtöbb csoportjában inkább a panaszok jellemzőek, de a lakosság néhány rétegében pozitív irányba billen a pénzügyi helyzet mérlege: a 30 év alattiak, a vezető beosztásban dolgozók, a diplomások nagyjából hattizede előnyösnek minősítette egzisztenciájának idei változásait. Ezzel szemben a 60 év felettiek, az alacsony iskolázottságúak, a szakképzetlen munkavállalók mindössze egynegyede számolt be anyagi boldogulásáról, kétharmaduk-héttizedük viszont sikertelen pénzügyi évet élt meg.

A munkahelyi viszonyokról, a pénzkereséssel eltöltött időszakról a dolgozók nagyobbik csoportja, 54 százaléka kedvezően nyilatkozott, míg a másik részük (41 százalékuk) inkább rossz tapasztalatokat halmozott fel az idén.

Az értékelésékben jelentkező különbségeket lényegében egyetlen társadalmi tényező, a képzettség mértéke határozza meg - olvasható a közleményben. A szakképzetlen munkavállalók több mint fele (55 százaléka) rossznak minősítette a munkaerőpiacon eltöltött egy évét. A szakmunkás végzettségűek és az érettségizettek körében a munkájukkal, munkahelyükkel elégedettek vannak többségben (53-55 százalékukban), s a diplomások kétharmada is jónak ítélte az idei évet e szempontból.

Az egészségi állapotot vizsgálva a kutatás arra jutott, hogy a lakosság többségének, 58 százalékának 2014-ben nem voltak jelentős egészségi problémái. Ugyanakkor viszonylag sokaknak, 38 százaléknak a betegség, a rossz egészségi állapot jellemezte az elmúlt egy esztendejét.

Leginkább az életkor befolyásolja, hogy mennyire érzi magát egészségesnek valaki - írták. A húszas éveikben járók körében 74 százalék életerősnek érzi magát, míg 19 százalék betegnek. A harmincasok-negyvenesek körében 68-27 százalék a két csoport mérete, de még az ötvenes korosztályban is az egészség érzete a nagyobb (54 százalék), mint a betegségtudat (44 százalék). A hatvan év felettiek sokkal inkább úgy gondolnak vissza a 2014-es évre, mint amelyben a betegségek domináltak: 63 százalék, szemben az egészséges voltát említő 35 százalékkal.

A legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy mind többen vannak azok, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban: október és december között 48-ról 64 százalékra emelkedett az arányuk. Ezzel összhangban vannak azok az eredmények, amelyet ebben az évzáró kutatásban kaptunk - fogalmaz az Ipsos közleménye. Mérlegre téve Magyarország teljes elmúlt egy évét, a lakosság 62 százaléka szerint az idei rossz éve volt hazánknak, s csak 31 százaléknyian értékelték jónak. Az általános közérzetben megjelenő különbségekre főképpen a politikai hovatartozásnak van hatása, a társadalmi státusz alig befolyásolja azt.

Az ellenzéki szavazók még az átlagosnál is kritikusabban értékelik az idei évet: a Jobbik híveinek 74, a Demokratikus Koalícióval (DK) szimpatizálók 83, az MSZP-sek 92 százaléka vélekedik úgy, hogy rossz esztendőt zárt Magyarország. Az LMP-sek és a pártválasztásukban bizonytalanok véleménye, ha nem is ennyire karakteres, de alapvetően kedvezőtlen, 60-62 százalékuk rossz emlékeket őriz 2014-ről. A Fidesz hívei jellemzően pozitívan értékelik az elmúlt egy év történéseit: 73 százalékuk szerint Magyarország sikeres évet zár, míg 20 százalékuk szerint inkább kudarcokat hozott az elmúlt egy esztendő - olvasható az Ipsos közvélemény-kutatásában. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének. „Budapesten változás kell” – szögezte le a kormányfő. Karácsony Gergely káoszt teremtett a közlekedésben – erről Szentkirályi Alexandra beszélt a közösségi...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:47 ]
Megszólalt Varga Judit, Hajdú Péternek beszélt a házasságáról a Frizbi TV YouTube csatornáján. Azt mondta: Magyar Péter folyamatosan kritizálta őt. Társaságban rendszeresen megalázta, becsmérelte szellemi képességeit, családtagjait pedig debilnek nevezte. Az első gyermekük megszületése után romlott meg a házasságuk,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:32 ]
Le lehet leplezni "a magyar szuverenitás ellen támadást intéző magyar politikai erőket, és az erkölcsi, politikai értelemben hazaáruló magyar politikai manővereket" - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás annak kapcsán fogalmazott így,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 18:19 ]
Beolvasás folyamatban