Magyarország
Orbán: Nincs kiváló teljesítmény összefogás nélkül
Betűméret:             

Összefogás nélkül nincs kiváló teljesítmény - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a diákolimpikonok és tanáraik kitüntetési ünnepségén, az Országházban.

A kormányfő szavai szerint "legyen szó egy diák, egy vállalat vagy éppen egy nemzet sikeréről, mindig elmondható: nincs kiváló teljesítmény olyan összefogás nélkül, ahol mindenki pontosan teljesíti saját feladatát".

Ennek az összefogásnak köszönhetők Magyarország sikerei is az elmúlt években, valamint az is, hogy a most kitüntetett fiatalok már egytől egyig sikeres jövő elé néznek, minden esélyük megvan arra, hogy a világ bármely pontján megállják majd a helyüket - mondta Orbán Viktor, megköszönve egyúttal a diákok mögött álló tanárok és szülők összefogását.

"Mi, magyarok azt tartjuk magunkról, hogy okos és tehetséges nép vagyunk. Az időről időre ebben a Házban is felbukkanó ellenpéldák sem törik meg ezt a közmegegyezéses önértékelést. Érdekes módon a bennünket oly gyakran kancsalul látó külföldiek e tekintetben hasonlóképpen vélekednek rólunk" - fogalmazott, hozzátéve, a diákolimpiai sikerek azt bizonyítják, hogy e közvélekedés "kellő alapzaton áll".

A miniszterelnök a diákoknak azt mondta, "nem földtől elrugaszkodott az a gondolat", hogy éppen közöttük ülhet egy új Neumann János, Szent-Györgyi Albert vagy Rubik Ernő.

Beszéde után Orbán Viktor Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkárral közösen adta át az elismeréseket a biológiai, csillagászati és asztrofizikai, filozófiai, fizikai, földrajzi, informatikai, kémiai és matematikai diákolimpián eredményesen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének. „Budapesten változás kell” – szögezte le a kormányfő. Karácsony Gergely káoszt teremtett a közlekedésben – erről Szentkirályi Alexandra beszélt a közösségi...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:47 ]
Megszólalt Varga Judit, Hajdú Péternek beszélt a házasságáról a Frizbi TV YouTube csatornáján. Azt mondta: Magyar Péter folyamatosan kritizálta őt. Társaságban rendszeresen megalázta, becsmérelte szellemi képességeit, családtagjait pedig debilnek nevezte. Az első gyermekük megszületése után romlott meg a házasságuk,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:32 ]
Le lehet leplezni "a magyar szuverenitás ellen támadást intéző magyar politikai erőket, és az erkölcsi, politikai értelemben hazaáruló magyar politikai manővereket" - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás annak kapcsán fogalmazott így,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 18:19 ]
Beolvasás folyamatban