Magyarország
Századvég: Csökken a Jobbik szavazótábora
Betűméret:             

A Századvég szerint 2016-ban csökkent a Jobbik szavazótábora, 2015 őszén még 26 százalékon állt pártválasztók körében, 2016 végére viszont 19 százalékra csökkent támogatottsága.

A közvélemény-kutató tavaly decemberben, telefonos kérdőíves módszerrel ezer fős mintán elvégzett elemzésének eredményeit elemezve szerdán, az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írta, hogy a párt decemberben a teljes lakosság vonatkozásában már csak 11 százalékon állt szemben a 2015 őszi 15 százalékkal, a Jobbik elveszített minimum 330 ezer választót.

A folyamat a Századvég analízise szerint két politikai tényezőre vezethető vissza. A növekedést korlátozza a Fidesz, amely a migrációs válság kezelésében markánsabb és sikeresebb pozíciót foglalt el, mint az ellenzéki párt. Emellett a Jobbik "identitásválsága" is hozzájárult a csökkenéshez, amelyben a párt elkezdett balra sodródni a politikai mezőben, ezzel egyidejűleg 2016 decemberében a Jobbik jelentős pozícióvesztésbe került korábbi bázisán. 2015 szeptemberében még a magukat jobboldalinak vallók 23 százaléka támogatta a pártot, 2016 decemberében már csak 14 százalék.

Vona Gábor pártelnök a Századvég szerint ugyanolyan népszerűtlen a jobboldalon, mint a baloldalon: a magukat baloldalinak vallók körében kedveltsége 18 százalék, az őt elutasítók aránya 70 százalék. A jobboldalon ugyanez az érték 19 százalék és 65 százalék. Vona egy évvel korábban a politikai jobboldalon még kedvelt személyiség volt, 43 százalék pozitív és 39 százalék negatív megítéléssel - írták. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni. "Hosszas mérlegelés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a megtisztelő felkérésnek -...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:49 ]
A Velencei Bizottság által megfogalmazott jelentés elfogult, tárgyi tévedésektől hemzseg és politikailag motivált - írta a Szuverenitásvédelmi Hivatal csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint olvasható, a Velencei Bizottság február 15-én és 16-án Budapesten tárgyalásokat folytatott a magyar...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:34 ]
Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének. „Budapesten változás kell” – szögezte le a kormányfő. Karácsony Gergely káoszt teremtett a közlekedésben – erről Szentkirályi Alexandra beszélt a közösségi...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:47 ]
Beolvasás folyamatban