Magyarország
Megjelent a Talmud első magyar fordítása
Betűméret:             

Megjelent a Talmud 19 fejezetének első magyar fordítása. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) gondozásában megjelent kétkötetes művet, amely az eredeti héber, illetve arámi szöveg mellett közli a fordítást, illetve magyarázatokat is, szerda délelőtt mutatták be.

David Lau, Izrael állam főrabbija köszöntőjében hangsúlyozta: a magyar fordítás megnyitja a Talmud-tanulás lehetőségét minden magyar ember előtt. Mint mondta, a zsidóság a könyv népe, és bár ma sok minden elérhető az interneten, a könyv továbbra is része az élete hetedrészét olvasással töltő zsidóságnak.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az 1998 óta készülő fordításról szólva úgy fogalmazott: az a közösség, amelyik két évtizedet szán arra, hogy lefordítsa a legfontosabb könyvét, "élni akar, és ha élni akar, akkor erősödik is".

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija köszöntőjében felidézte: Magyarországon háromszáz éves hagyománya van a Talmud-tanulásnak. Ez a hagyomány 70 éve megszakadt, a mai könyvbemutató azonban bizonyítja, hogy nem végleg, hogy újra él a "tanulás fontosságának örök üzenete". (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kívánt sok sikert Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek, a Fidesz főpolgármester-jelöltjének. „Budapesten változás kell” – szögezte le a kormányfő. Karácsony Gergely káoszt teremtett a közlekedésben – erről Szentkirályi Alexandra beszélt a közösségi...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:47 ]
Megszólalt Varga Judit, Hajdú Péternek beszélt a házasságáról a Frizbi TV YouTube csatornáján. Azt mondta: Magyar Péter folyamatosan kritizálta őt. Társaságban rendszeresen megalázta, becsmérelte szellemi képességeit, családtagjait pedig debilnek nevezte. Az első gyermekük megszületése után romlott meg a házasságuk,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:32 ]
Le lehet leplezni "a magyar szuverenitás ellen támadást intéző magyar politikai erőket, és az erkölcsi, politikai értelemben hazaáruló magyar politikai manővereket" - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás annak kapcsán fogalmazott így,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 18:19 ]
Beolvasás folyamatban