Magyarország
Budapest Pride: Az esélyegyenlőség mellett álltak ki a szónokok
Betűméret:             

A esélyegyenlőség érvényesüléséért szólaltak fel a 22. Budapest Pride felvonulására érkezők előtt elmondott beszédeikben a rendezvény szónokai szombaton a budapesti Kossuth Lajos téren.

Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) múlt héten kezdődött fesztiváljának felvonulása előtt Schiling Árpád rendező kijelentette: a cél az, hogy egyenjogúság legyen, amit nem lesz egyszerű elérni, mert "saját politikai vezetőinkkel szemben kell vállalniuk önmagukat".

A rendező úgy fogalmazott, ez nem lesz könnyű, mert a parlamenti képviselők túlnyomó többsége homofób. Hangsúlyozta: az LMBTQ-közösség egyenlő jogokat akar, és ez teljesen normális, az viszont nem normális, hogy a házasságok fele Magyarországon felbomlik, aminek hátterében leginkább az alkohol áll, és az sem normális, hogy minden évben egy kisvárosnyi gyerek menekül el otthonról.

A "Szabad-e vagy?" mottóval meghirdetett fesztivál fő rendezvényének második szónoka, Gyémánt Ágnes, a Támogató Szülők Csoportjának alapítója azt mondta, az érintett szülőknek is "elő kell bújniuk", hogy példájukkal és tapasztalataikkal segítsék a többieket. Hangsúlyozta: fontos a társadalmi szolidaritás, amit erősíteni lehetne azzal, ha már a közoktatásban beszélnének a témáról. "Esélyegyenlőséget kell teremteni, és meg kell adni mindenkinek a szabadságot", amiben mindenki az lehet, aki.

Szólt arról is: az álma az, hogy a lánya és annak barátnője összeházasodhasson és gyermeket vállalhasson, így alkotva egy "szivárvány családot".

Hollander Dániel a szervezők nevében bejelentette: mivel a rendőrséggel nem sikerült megállapodni arról, hogy ne kelljen kordonok között vonulniuk, alternatív útvonalat jelentettek be, amit a hatóság elfogadott. Elmondta, most az Alkotmány utca, a Bajcsy-Zsilinszki út, a József Attila utca és a Lánchíd érintésével érkeznek meg a Várkert Bazárhoz. Közlése szerint a menetet több száz rendőr, kamerás megfigyelő és szervező kíséri majd a biztonság miatt, ugyanakkor megjegyezte, fellépnek a félelem és a megalkuvás ellen, amit a kordonok szimbolizálnak.

A Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás résztvevői ezután elindultak a térről, hét jármű felvezetésével. A korábbi évekkel ellentétben nagy kamionokat nem látni a felvonuláson, mindössze három, lufikkal feldíszített platós teherautót látott a helyszínen az MTI munkatársa.

A felvonulásra több ellenzéki párt képviselői érkeztek. Támogatásáról biztosította a rendezvényt - harminchat nagykövetség mellett - az MSZP, a LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és az MLP. A Jobbik ugyanakkor azt közölte, ha 2018-ban kormányra kerülnek, nem fogják engedni, hogy "az országban nyíltan családellenes megmozdulásokat rendezhessenek".

A rendezvényt megelőzően a Vértanúk terénél az MTI tudósítója több ellentüntetőt is látott, akik "szégyen", "Jézus mondja, térjetek meg, mert a bűn zsoldja a halál", "A házasság Magyarországon egy férfi és egy nő szövetsége, nyugodjatok bele!", valamint "Emeld fel te is a hangod a magyar identitás és élettér védelmében!" feliratú táblákat, valamint molinókat tartottak maguk előtt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Le lehet leplezni "a magyar szuverenitás ellen támadást intéző magyar politikai erőket, és az erkölcsi, politikai értelemben hazaáruló magyar politikai manővereket" - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás annak kapcsán fogalmazott így,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 18:19 ]
Március második felében már 6 százalékponttal előzte meg a fideszes Szentkirályi Alexandrát a főpolgármester-jelöltek rangsorában Vitézy Dávid, aki bő egy hete jelentette be az indulását. Az LMP és több civil szervezet jelöltje jelenleg 22 százalékon áll, míg a kormányszóvivőre a budapestiek 16 százaléka szavazna,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:55 ]
Polt Péter legfőbb ügyész és a kormány lemondását, valamint a Schadl-ügy valóban független kivizsgálását követelte Magyar Péter kedden a Budapest belvárosába meghirdetett gyűlésén. Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen kedden folytatott meghallgatása után hívta követőit demonstrációra a Legfőbb...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:20 ]
Beolvasás folyamatban